Szél fújta el a jégkorszakot?
Kereken 20 ezer évvel ezelőtt az Európában (pontosabban az alpi eljegesedések alapján) würm glaciálisnak nevezett korszak még a csúcsán volt: Európa, Ázsia és Észak-Amerika nagyobb részét vastag jég borította. Aztán egyszerre gyors olvadásnak indultak a jégtakarók, és a felmelegedés ugyanilyen gyorsan terjeszkedett dél felé. Vajon mi okozhatta ez a gyors változást?
Ehhez először tekintsük át röviden, milyen tényezők válthatnak ki eljegesedést. A jég felhalmozódásához az szükséges, hogy hosszú éveken át több hó hulljon le a téli időszakban, mint amenynyi nyaranta el tud olvadni. Ezt igen sokféle tényező befolyásolhatja, egyebek közt a légköri üvegházhatású gázok koncentrációja, a tektonikai mozgások, olyan óriási hegységek és platók kiemelkedése, mint a Himalája és Tibet, melyek megváltoztatják a szélrendszereket, a bolygónkat érő napsugárzás intenzitásának változásai, továbbá a Föld mozgásaiban bekövetkező változások. Ez utóbbit írja le Milankovics szerb kutató elmélete. Lényege, hogy nagyjából százezer évenként változások történnek a Föld bizonyos pályaelemeiben.
A kutatók többsége szerint a fő mozgatórugó, legalábbis a kezdet kezdetén, az imént említett Milankovicsciklus váltása volt, vagyis ez esetben több napsugárzás érte az északi féltekét. Olvadni kezdett az északi jégtakaró, és egyre több jéghegy és vele együtt édesvíz került az Atlanti-óceán északi medencéjébe.
Manapság sok éghajlatkutató éppen ehhez hasonló jelenségtől tart: ennek ugyanis elvileg tovább kellene melegítenie a sarkvidéki klímát. A Columbia Egyetem kutatócsoportjának a Science-ben nemrég publikált új elképzelése szerint éppen az ellenkezője történt. Az Észak-Atlanti-óceán „kiédesedése” hideg időszakot hozott Grönland és Észak-Európa vidékére, részben vagy egészen visszafogta a meleget szállító Golf-áramlatot. A tengeri jég terjeszkedni kezdett az Atlantikum északi részén, hidegebbé tette az európai teleket, ám egyúttal átformálta bolygónk nagy szélrendszereit is.
Mivel az észak-atlanti régió jeges volt, a passzátszelek délebbre fordultak, és száraz időszakokat váltottak ki Ázsia nagy részén, Brazília hatalmas száraz területeit viszont bőséges csapadék áztatta. Az irányt változtató szelek melegebb levegőt és melegebb tengervizet is vittek, vagyis a déli félteke egyre jobban felmelegedett. A déli félgömb nyugatias irányú szelei ugyancsak délies irányba fordultak, és a közepes szélességekre melegebb levegőt szállítottak.
Nagyjából 18 ezer évvel ezelőtt Dél-Amerika és Új-Zéland gleccserei olvadásnak indultak, és alig 2000 év alatt számottevően visszahúzódtak. A szélrendszer megzavarodása még az Antarktisz körül is erősen éreztette a hatását, és egyre több oldott széndioxid került az óceánból a légkörbe. Ezt igazolják a jégminták: a 18 000 és 11 000 év közötti időszakban a légköri szén-dioxid-szint 185 ppmről 265 ppm-re nőtt (ppm –egymilliomod rész).
A széndioxid-szint növekedése 11 ezer évvel ezelőtt egybeesett a Föld egyik pályaelemének (a tengely dőlésszögének) kis változásával, és az északi féltekét kevesebb napsugárzás érte a korábbinál. Feltehető tehát, hogy a szén-dioxid-szint megugrása mentette meg a Földet egy újabb jeges időszaktól, a gyors felmelegedés oka azonban vélhetően a szélrendszerekben bekövetkezett változás volt.
Nem az ember a hibás?
Bár a szokatlan időjárási jelenségek száma az elmúlt 30 évben a háromszorosára nőtt, vezető klímakutatók szerint ezért nem egyértelműen az ember a felelős. Amint az nemrég egy oslói szakmai konferencián elhangzott, az adatgyűjtés pontosságának növekedése, vagy épp a biztosítási (kártérítési) lehetőségek bővülése is okozhatja, hogy több „rendkívüli” időjárási esemény válik ismertté.
Az emberi tevékenység és a klíma közötti összefüggés bonyolult: a felmelegedés valószínűleg több, az oroszországi füstködöhöz hasonló jelenséggel jár majd a jövőben, ám ez nem azt jelenti, hogy az erdőtüzeket a globális felmelegedés okozta volna.
