Napelemes jachttal a Föld körül

A tavasszal Kielben vízre bocsátott és azóta a Balti-tengeren gyakorló PlanetSolar nevű jachttal jövőre üzemanyag nélkül akarják körbehajózni a Földet. A 7,5 méter magas, 32 méter hosszú és 15 méter széles hajótest lapos fedélzetét csaknem egészen befedi a ráerősített 20,1 négyzetméternyi napelemtábla. Kizárólag az azok termelte napenergia látja el árammal a hajótest alatti négy propellert forgató villanymotorokat, illetve töltik fel a három-öt fős legénységgel is elvezethető jacht lítiumion akkumulátorait.

A sík fedélzetből csak a kis kormányfülke teteje emelkedik ki. A PlanetSolar az eddig gyártott legnagyobb napelemes háromtestű vízi jármű, azaz trimarán. A széles hajótest két oldalához ugyanis karcsú támasztótesteket is építettek. Sima vízen a jacht 40 km/ órás sebességre is felgyorsulhat, amikor a középső hajótest nagy része kiemelkedik a vízből, és a jármű csak a karcsú, kis közegellenállású oldalsó támasztókon siklik.

A svájci PlanetSolar fő célja nem a rekordhajhászás, hanem amegújuló energiák iránti figyelem felkeltése. A cég kapcsolatban áll a Piccard-féle, a nemrég már 26 órán át egyfolytában repült Solar Impulse napelemes repülőgép építőivel is.

A csupa napelem tetejű trimarán vízre bocsátás előtt
A csupa napelem tetejű trimarán vízre bocsátás előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.