Mitől durrog a Stromboli?

Ha valaki vörösen izzó lávát, magyarán aktív, működő vulkánt szeretne látni, nem kell a világ végére, mondjuk Hawaiira elutaznia. Ahhoz képest szinte itt a szomszédban, az olasz csizma orrától, illetve Szicíliától kissé északra emelkedik ki a Tirrén-tengerből Stromboli szigete, melynek kráterei 5–20 percenként lövellik magasba a lávát.

Kitöréseinek gyakorisága miatt a Strombolit már az ókor hajósai is a mediterráneum világítótornyaként emlegették. Jellegzetes, dörrenésekre emlékeztető hangjával kísért ciklikus kitörései korán felkeltették a vulkánkutatók érdeklődését is, akik működését önálló kategóriába sorolták és „Strombolitípusú” kitörésként vonult be a szakirodalomba is.

Mivel kitörései olyannyira jellegzetesek és mivel a világ egyik legalaposabban tanulmányozott tűzhányójáról van szó, azt hihetnénk, a tudomány már (majdnem) mindent tud róla. Nos, úgy tűnik, mégsem. Jenny Suckale, a massachusettsi Műszaki Egyetem fiatal kutatónője frissen megjelent tanulmányában alapjában cáfolja azt a több évtizede elfogadott elképzelést, hogy mi hajtja a vulkán kitöréseit.

A klasszikus elmélet szerint hatalmas, többméteres átmérőjű gázbuborékok gyülemlenek fel a vulkán magmacsatornájában, majd néhány száz méter megtétele után, miközben az olvadékon keresztül felfelé haladnak, a felszín közelében kipukkannak. Ezek a sorozatos gázbuborék-robbanások vetik ki a változatos méretű izzó lávatömböket. Suckale számítógépes szimulációval modellezte a Stromboli magmamozgásait. Szerinte azok a bizonyos hatalmas gázbuborékok nem hajthatják a működést, ugyanis létezésük nem egyeztethető össze a fluidumok dinamikájának alapelveivel. Mégpedig azért nem, mert a magmának nincs elég nagy felületi feszültsége ahhoz, hogy nagyobb gázbuborékok tartósan fennmaradjanak benne. Az elmélet igazolására kollégáival számítógépes modellt készített, melynek alapján megállapítható volt, hogyan viselkedik a magmacsatornában az olvadék, a gázok, és hogy a gázbuborékok szétpukkannak-e vagy pedig egyesülnek. Az egyes paraméterek változtatása során kiderült, hogy a korábbi elméletben feltételezett nagy gázbuborékok legföljebb egy másodpercig „élhetnek”. Gázbuborékok valóban vannak, de legföljebb néhány cm-es nagyságrendűek, melyek felhalmozódnak a kürtőt elzáró porózus, dugószerű anyag alatt, de miután a nyomás egyre nő, a gázok kivetik a magmát, ami lávacafatok formájában repül a levegőbe.

A világ egyik legalaposabban tanulmányozott tűzhányója
A világ egyik legalaposabban tanulmányozott tűzhányója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.