Vannak nagyon csinos digitális képkeretek is. Sajnos, mint jó csajtól a csúnyácska barátnő, a legszebb képkerettől is elválaszthatatlan a hálózati adaptere. Miután az eszköz lényege az LCD, a digitális tárgyak legnagyobb fogyasztású eleme, a digitális képkeret nem akkumulátoros. Pláne, mert a képek annál szebbek, minél fényesebb (minél többet fogyaszt) a háttérvilágítás, ezért szó sem lehet holmi ökoszempontok miatti takarékos üzemmódról. Úgyhogy akár style advisorral összeállíttatott irodánk avantgárd íróasztalán is ott kunkorog egy ronda kábel (ha nem mondunk le a digitális képkeretről...)

A digitális képkeretek 17–20 cm-es képátlójúak, de képpontszámaik jobban szórnak. Ebben a mérettartományban találunk 640 ≈ 480-as és 1440 ≈ 1080-as, 4:3 és 16:9 arányú képernyőket is.

Két dolog tűnjön fel ezekben a számokban: nagyságrenddel kisebbek, mint a fényképezőgépek pixelszámai, továbbá ezek fekvő formátumú képernyők.

Márpedig a képkereteket nem fogjuk forgatni attól függően, milyen kép van rajtuk éppen. Általában véssük a fejünkbe, ha képernyőn akarjuk „fogyasztani” a fényképeinket, akkor ne fényképezzünk álló formátumú képet, mert a tévét sem fogjuk az élére állítani, hogy egy esetleges álló formátumú képet teljes méretében megnézzünk, a fekvő képernyőn pedig az álló formájú képek nagyon kicsik lesznek. Még egyszer: a digitális fényképezés könnyebbségéért azt az árat fizetjük, hogy nem készíthetünk álló formátumú képet.

A digitális képkeret nem szuperszámítógép. Kis teljesítményű, „olcsó” számítóművecske van benne (ehhez képest sokszor viszonylag tetemes árért). Ha a memóriakártyát egyszerűen csak áthelyezzük a gépből a képkeretbe, akkor annak át kell számolnia az 5-7-10-12 megapixeles képet a saját piciny képpontszámára. Ez pedig időbe telik, néha bizony elég sok időbe, mondjuk 15–20 másodpercbe. Ráadásul az átszámolás folyamán romlik a kép minősége, hiszen a képkeret kis buta számítógépe nem fog árnyalatoptimalizálást végezni.

Akkor járunk el jól, ha a digitális képkeretbe szánt képválasztékot előre feldolgozzuk. A fényképek közül kiválasztjuk a látni kívántakat, és átméretezzük azokat az eszköz képpontszámának megfelelőre. Álló formátumú képből kivágjuk annak fontos részét, fekvő formátumban, hogy ne torzuljon az arc, az alak, a táj. De ezek a műveletek már a számítógépes jogosítvány tananyagának haladó részéhez tartoznak. Ha tudjuk is, hogy a művelet a „Kép/Átméretezés” menüpont alatt található, mit kezdjünk az „Átméretezés módja: bilineáris, köbös, Hermite, Lanczos” választékkal (még ha az utolsó magyar is...)? Nos, ezek különböző matematikai módszerek az átméretezésre, minél lejjebb találhatók a listában, annál jobb minőséget nyújtanak – elvileg. A gyakorlatban, ilyen kis képpontszámoknál már a köbös is elég jó, de gondolkodás nélkül válasszuk a legalsót, legföljebb a számítógépünk egy kicsit gondolkodni fog. Mondjuk, fél másodpercig...

Némelyik képkeret zenéket és filmeket is lejátszik, ezek nem a legolcsóbbak, tényleg érdemes megfontolni, a legnagyobb képpontszámút vegyük meg a legkevesebb olyan pluszszolgáltatással, amelyre nem biztos, hogy szükség lesz.

Az a lényeg, hogy a digitális képkeretbe szánt képekkel foglalkozni kell. Az ajándéknak vásárolt tárgyat nem elég átadni, feldolgozott képeket is illik mellé adni, vagy vállalni, hogy ha az eredetieket ideadják, megcsináljuk – ez egyébként jó ajándék, ha saját munka is van benne. Szóval, a digitális képkeret olyan,mint a cserepes virág. Nem tárgy – családtag...

Álló képet ne tegyünk bele!