Láthatatlan óvszer a láthatáron

Egy új hüvelyzselé várhatóan 40 százalékkal képes csökkenteni a vírus átvitelét – ha beválik, milliós nagyságrendet érhet el a megmentett életek száma.

Olcsó, hatékony és a szexuális örömöt nem csökkentő védekezés az AIDS ellen? Sokáig úgy tűnt: ez puszta vágyálom. Nem csoda hát, ha a bécsi AIDS-világkongresszus egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért előadása annak a dél-afrikai vizsgálatnak a prezentációja volt július 20-án, amelyben a közösülés előtt és után alkalmazandó hüvelygélt mutatták be. Az eddigi eredmények szerint a zselé 40 százalékkal csökkenti a HIV emberek közötti terjedésének kockázatát. Afrika Szaharától délre fekvő területein, ahol a nőknek nem igazán áll módjukban visszautasítani a szexuális közeledést, se rákényszeríteni a „közeledőt” az óvszer használatára, ez éppen 40 százalékkal jobb arány a semminél, ami szinte egyenlő az életben maradással. Egy korábbi matematikai modell már kimutatta, hogy ha létezne a kórokozót elpusztítani képes gyógyszer, amely 40 százalékkal lenne képes csökkenteni a megfertőződés veszélyét, az három év alatt még akkor is egymilliárd dollár megtakarítást jelentene, ha a szegény afrikai országokban élő nőknek csupán a 30 százaléka alkalmazná.

A nők által alkalmazható „láthatatlan óvszer” iránti igénymár sok éve felmerült – ám az eddigi próbálkozások a gyakorlatban mind megbuktak. Már 12 zselével zajlott vizsgálat, de a most bemutatott CAPRISA (a tanulmány a dél-afrikai AIDS-program kutatóközpontjának angol nevéből kapta a nevét) az első, amely valóban jelentős kockázatcsökkenést mutatott ki. Újdonság a zselé összetétele is, mert vírusölő (antiretrovirális) gyógyszert egyik korábban kipróbált készítmény sem tartalmazott. A mostani gélbe viszont tenofovirt is tettek – ezt a hatóanyagot szájon át szedendő gyógyszerként már régóta alkalmazzák.

A vizsgálatban, amelynek eredményeit a Science című tudományos folyóirat is közölte, 889 nő vett részt – egy részük az új gélt,más részük placebót, azaz hatóanyag nélküli, de látszatra azonos készítményt kapott. A közreműködők 18 és 40 év közötti, szexuális életet élő, HIV-vel a vizsgálat kezdetén nem fertőződött (HIV-negatív) nők voltak. Arra kérték őket, hogy a szeretkezés előtti 12 órán belül először, majd az aktus után mihamarabb (de megint legalább 12 órán belül) másodszor is alkalmazzák a színtelen és szagtalan vizsgálati készítményt. Ezt úgy tehették meg, hogy egy applikátorral – olyan eszközzel, amely például a tampon felhelyezését is megkönnyíti – a hüvelyükbe juttatták a gélt.

Két és fél év elteltével a tenovirt tartalmazó zselét használók közül 38-an, a placebokészítményt alkalmazók közül 60-an váltak HIV-pozitívvá. A kockázat csökkenése meghaladja a 39 százalékot. Fogalmazhatunk úgy is: a tenovirzselével 20 nő közül egy elkerülte a megfertőződést. Ráadásul a genitális herpesz (ezt nem a HIV, hanem a humán papillomavírus okozza, de a tenovir ez ellen is használ) is csökkent a közreműködők körében, mégpedig 51 százalékkal. Ez azért is fontos, mert a külső nemi szervek herpeszes betegsége növeli a HIV iránti fogékonyságot.

Mellékhatás alig mutatkozott a gélt használók nőknél, legfeljebb egyszer-egyszer fordult elő hasmenés. Nem találtak arra utaló jelet, hogy a terhessé váló nők magzatait károsította volna a hatóanyag.

Kissé mélyebbre ásva az adatokban, a kutatók reménykeltő és aggasztó jeleket is találtak. Jó hír, hogy azoknál, akik nagyon pontosan és következetesen betartották a használati utasításokat, az átlagnál is nagyobb mértékben, 54 százalékkal csökkent a kockázat elkerülésének aránya. Nem biztató viszont, hogy a nők többsége idővel egyre kevésbé volt kitartó – az első év végén az eredmények még átlagosan 50 százalék körüli kockázatcsökkenést mutattak. Ez csökkent a 30. hónapra 39-40 százalékos értékre. Ekkor a nők közül sokan már csak a szexuális aktusok fele esetében vették a fáradságot, és „öltötték magukra” a láthatatlan óvszert. Több mint egyharmaduk azt is bevallotta, hogy használatát mindvégig titkolta partnerei előtt.

Az AIDS elleni oltóanyagot fejlesztő nemzetközi munkacsoport elnöke,dr. Mitchell Warren szerint a bejelentés dátuma történelmi nap a betegség megelőzésében. Ez az utóbbi évek egyik legnagyobb jelentőségű híre az AIDS területén – tette hozzá.

Hamarosan elindul a még nagyobb volumenű – immár 5000 közreműködővel végzendő –vizsgálat. Ennek eredményei 2013 táján várhatók. Nagy rá az esély, hogy ez a kutatás nem akad el az esetleges pénzhiány miatt, mert ez a gyógyszer egyáltalán nem drága. A gél előállítása szinte filléres tétel, a kezelés legdrágább összetevője az applikátor, amely 32 centbe kerül.

Fekete-Afrikában a gél alkalmazása szinte egyenlő lehet az életben maradással
Fekete-Afrikában a gél alkalmazása szinte egyenlő lehet az életben maradással
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.