Korai kezelés, HIV-vakcina

Tavaly 1,2 millió új páciens gyógyszeres kezelését kezdték meg a világon, ezzel a WHO adatai szerint 5,2 milliónyian részesültek ilyen terápiában. Egyetlen év alatt még sohasem nőtt ilyen nagy mértékben, több mint 25 százalékkal a terápiában részt vevők aránya –hangzott el a Bécsben tegnap megkezdődött XVIII. AIDS Világkonferencián.

A tanácskozásra időzített WHO-közlemény szerint a korai – vagyis a betegség kifejlődése előtt megkezdett – gyógyszeres kezelés azért fontos, mert lényegesen hatékonyabb, mintha a terápiát csak akkor indítanánk, amikor az immunrendszer már legyengült. Ha a korai kezelés széles körben elterjed, azzal – a ma ismert terjedési tempó mellett – 2010 és 2015 között 20 százalékkal lehet csökkenteni a HIV vírusfertőzés okozta halálozások számát. Ez a fejlemény egy áttételes hatás következménye: kanadai tapasztalatok szerint az időben elkezdett kezelés egyszerre növeli a hatékonyságot, és csökkenti a betegség továbbadásának esélyét (az észak-amerikai országban az bizonyosodott be, hogy minden 100 újonnan kezelt páciens után 3 százalékkal kevesebb lesz a frissen diagnosztizált fertőzöttek száma).

Legalább ilyen izgalmas a Science pénteki számában közölt kutatási eredmény: az amerikai National Institutes of Health kutatói által megtalált VRCO1 és VRCO2 antitestek meg tudják akadályozni a HIV-törzsek mintegy 90 százalékának fertőzőképességét. Az antitestek természetes úton is termelődnek a HIV-pozitív személyek vérében, és mesterséges(en segített) előállításukra is van remény. Ez mindeddig a legígéretesebbnek tűnő esély egy hatékony AIDS-megelőző vakcina kifejlesztésére.

AIDS-szalag a bécsi városházán a Life Ball, a nagy jótékonysági show  megnyitóján
AIDS-szalag a bécsi városházán a Life Ball, a nagy jótékonysági show megnyitóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.