Lágy legyen, avagy kemény?
Van, akinek a mestersége követeli meg a viselését (például színészek, sportolók), de számosan akadnak, akiknél a hiúság dominál, vagy egyszerűen nem szeretik, hogy az orrukat nyomja egy szemüveg. A modern technika számos előnyt kínál mindkét fajta kontaktlencse esetében.
Ha már eldöntöttük, hogy kontaktlencsét használunk, felmerül a kérdés, milyet? Sokak szerint a kemény kontaktlencséknek számos előnyük van: jobb velük a látás, élesebb képet adnak. Mivel az átmérőjük kisebb, mint a szaruhártyáé, ezáltal jobban kiegyenlítődnek a szemen lévő egyenetlenségek és töréshibák, amellett a kemény lencsék tisztítása is egyszerűbb.
Ugyanakkor éppen szilárd alakjuk miatt gyakorta érzik úgy viselőik – legalábbis a használat kezdeti időszakában –, hogy egy idegen test zavarja a szemüket, és amellett szemmozgáskor a szaruhártyán ide-oda mozgó apró kis eszköz könnyebben ki is eshet és elveszhet. Pilótáknál például gyorsulásos tesztberendezésben vizsgálják, milyen lencsék optimálisak a számukra. Nagyon fontos kérdés, mivel a sugárhajtású gépek megpróbáltatásos körülményei között könnyen hátracsúszhatnak a kemény lencsék, és ez akár végzetes hatással is járhat.
E gondok tükrében előnyösebbnek tetszenek a lágy lencsék, hiszen könnyen felveszik a szaruhártya alakját, és szorosan megtapadnak rajta. Csakhogy éppen emiatt nem alkalmasak arra, hogy a szem komplikáltabb töréshibáit kiegyenlítsék. Amellett még az is hátrányuk, hogy viselőjük nem érzi őket, ezért könnyen megfeledkezhet a kivételükről.
Ennél nagyobb probléma, hogy a szoros tapadás miatt gátolják a szem oxigénellátását. Még a hetvenes években történt, hogy nem is kevesen megvakultak az USA-ban, mert elfelejtkezvén a kivételről, túl soká tartották a szemükön a lencsét, és az nem kapott elegendő oxigént.
Gondot okozhatnak a fertőzések is. Ám a modern anyagtudomány ezen már segít. A szilikon-hidrogélből készülő lágy lencsék sokkal nagyobb mértékben eresztik át az oxigént, mint az eddigi anyagok.
De a kemény lencsék is felzárkóznak az innovációs versenyben, mert itt a „méretre szabott” megoldás. A német Hecht cég olyan készüléket – okulo-keratográfot – használ ehhez, amellyel letapogatható a szaruhártya topográfiája, majd matematikai analízissel az adatokból feltárható a szemfelület egyedi szerkezete. Ily módon személyhez illeszkedő, egyéni lencsét tudnak előállítani.
De ezzel még nem fejeződik be a folyamat, mert próbahordatással tesztelik, valóban kényelmes-e a lencse a viselőjének, és az új adatok alapján megfelelő korrekciókat végeznek rajta. Az innovatív lencse nyilván remekül alkalmazkodik a viselőjéhez, kár, hogy csak egy, legfeljebb két évig garantálják az alaktartását, és az ára sem csekély: 350 eurónál kezdődik, de akár 700 eurót is kitehet.
A fejlődés persze nem áll meg. A Washington Egyetem elektrotechnikai tanszékének munkatársai Babak Parviz professzor vezetésével már olyan fejlesztéseken ügyködnek, amiknek eredményei egyelőre inkább csak sci-fikben meg hollywoodi filmekben jelennek meg.
Parvizék a sok más területen már jól ismert és használatos kiterjesztett valóság (augmented reality) módszerét alkalmazva olyan lencséken dolgoznak, amik az információkat (például az autónak, amiben az illető utazik, a pillanatnyi sebességét vagy az aktuális időt) beépített szenzorok segítségével közvetlenül a szembe (és onnan az agyba) vezetik.
Ám a gyakorlati megvalósítás egyáltalán nem a közeli napok-évek ígérete, figyelmeztet maga Parviz professzor is, mivel a napjainkban kapható elektronikai eszközök egyelőre egyáltalán nem felelnek meg ezeknek a feladatoknak, tehát teljesen újakat kell kifejleszteni. Talán a következő évtizedekben érik el azt a nem is biztosan túl megnyerő lehetőséget, hogy úgy lássanak, úgy érzékeljék a környezetet, mint Arnold Schwarzenegger a gyermeteg Terminátor-filmek főszerepében.
