Akár orvos is lehetett volna, mint az édesapja, akinél szintén felmerült, hogy a számok, elméletek alaposabb megismerésének szenteli életét, végül a gyógyítás mellett döntött. Elfogadta, hogy fiának a matematika a szenvedélye. Lovász László is írt persze verseket, mert azt mindenki ír, de érezte, hogy nem a rímfaragás az ő igazi területe.

A szenvedély a fővárosi Fazekas Mihály gimnáziumban ért életre szóló hivatássá. A Fazekasban 1962-ben indult az első matematika tagozatos osztály. Elképesztő agyak jöttek össze.

„Sokan voltunk kiválóak. Az osztályból Laczkovich Miklós és Major Péter is akadémikus lett, illetve Pósa Lajos és Pelikán József is szakmájuk csúcsára jutottak – utóbbiak a tehetséges gyerekek felkutatása és a Matematikai Diákolimpiák területén. Pósa Lajos barátomat már általános iskolás korában bemutatták a világhírű matematikusnak, Erdős Pálnak. Amikor a Fazekasban Lajossal osztálytársak lettünk, és Erdős eljött az osztályba, bemutatott neki. Erdős sok könnyen megfogalmazható, de nehéz problémát mondott, ezeken gondolkodtam akkoriban.”

Legnagyobb hatással Lovászra nem Erdős konkrét kérdései voltak, hanem a stílus, ahogyan a matematikát művelte: a tudomány iránti odaadás, az érdekes problémák iránti nyitottság és az, ahogy az új eredményeket és az általuk felvetett problémákat azonnal közzétette. Erdős mellett még valaki hatott rá az osztályból: Vesztergombi Katalin. A diákszerelem máig ható következménye négy gyerek, öt unoka és számos közös tudományos dolgozat.

A Fazekas gimnázium titka Lovász szerint az lehetett, hogy a hatvanas években is nyitott, liberális szellemiségű intézmény volt. Adott és követelt, de nem jelentett hátrányt, ha valakiről kiderült, hogy a Bibliát olvassa esténként, vagy másként gondolkodik, mint ahogy az hivatalosan illett. Ezt a szemlélet a tanárok is erősítették. 1956-ról persze ott sem lehetett eszmét cserélni.

Már a középiskolában megmutatkozott, hogy az ifjú Lovász nem hétköznapi tehetség. Sorra nyerte az országos középiskolai tanulmányi versenyeket, a matematikai diákolimpiákról aranyéremmel tért haza. 1964-ben, még középiskolásként kezdte vizsgálni a gráfokkal való műveleteket. Első lépésként még csak felvetette, később pedig be is bizonyította, hogy a szorzatokat lehet egyszerűsíteni, vagyis a szorzás megfordításaként az osztás is bevezethető. Eredményeiről eleinte a közvetlen környezet, az iskola, a barátok, a matematikusok tudtak. A nagyközönség számára ezt a Ki miben tudós? vetélkedő megnyerése tette egyértelművé. „Emlékszem, hogy a döntő napján a buszon felismertek, és azt mondták, nekem szurkolnak. Az elismertség jólesett és önbizalmat adott. A tudomány sikeres műveléséhez ugyanis önbizalom kell: hinni abban, hogy attól, hogy egy problémán már sok okos ember gondolkodott hiába, nekem még sikerülhet a megoldás.”

Az egyetemen találtmagának ilyen problémát,meg is oldotta.Majd egymásikat, harmadikat. NegyedévesenT. Sós Vera vetette fel, hogy Lovász eredményei nem tudományos diákköri szintű meglátások. Kandidátusi disszertáció lett, amit sikeresen megvédett. Az a különös helyzet állt elő, hogy Lovász László 22 éves fiatalember a matematikatudományok kandidátusa lett, de diplomát egy évvel később kapott. Ilyen előzmények fényében nem lehet csodálkozni, hogy 31 évesen már akadémikus.

Az ELTE olyan szakmai ismereteket adott, amit ő elvárt. Úgy érzi, hogy egész életében abból táplálkozott, amit ott kapott. Az alapokat alaposan lerakták, jobbat kapott, mint amerikai kollégái. A diploma megszerzése után egy évre az Egyesült Államokba mehetett. A rendszer kiengedte és még azt sem kérte, hogy a matematikán túl esetleg egyéb dolgok iránt is érdeklődjön. Az egy év letelte után marasztalták, de ő haza akart jönni. Akkoriban hitt abban, hogy a szocialista rendszert meg lehet reformálni, és ehhez hozzá akart járulni.

Két év az ELTE-n, majd lement Szegedre, ahol hét éven keresztül a geometria tanszéket vezette – a diszkrét matematika és a gráfelmélet mellett ez a terület is érdekelte. „Van olyan terület, ami hidegen hagyja?” – kérdezem. Inkább azt mondja, hogy egyes matematikai problémákat néhányan rátermettebben művelik nála.

Azért az ő életébe is beleszólt a párt, hiszen szegedi katedráját a pártközpont kezdeményezésére hagyta el, s tért vissza Budapestre. Ma is sajnálja, hogy eljött Szegedről, mert a családdal szerettek ott lenni. Az ELTE matematikai tanszékei között azonban nagyon feszült helyzet alakult ki, és azt remélte, hogy mint kívülről jövő, békét teremthet. Hogy mi volt a baj? Például itt is felütötte a fejét a népi-urbánus vita, ami roppant abszurdnak tűnik egy matematikai tanszéken. Ez az affér jelentős szerepet játszott abban, hogy évekkel később az USA-ba ment dolgozni.

„Amerikai munkavállalásom leginkább önvédelem volt: azt láttam, hogy tudományos munkát itthon nemigen tudok csinálni, nemcsak a munkahelyi feszültségek, hanem az országos lázas állapot, a rendszerváltással kapcsolatos átszervezések miatt. Ezért el-eljártam egy-egy félévre Princetonba, de ez meg a családi életet és a diákokkal való foglalkozást zilálta szét.” Később a Yale Egyetemen, majd a Microsoft Kutatóintézetében maradt idő kutatásra, új tantárgyak kidolgozására, könyvírásra. Vendégprofesszorként tanított még a Cornell, a washingtoni, a kanadai waterlooi és a bonni egyetemen. Hazai és nemzetközi díjak sokaságát nyerte el.

Három éve a világ számtudorait összefogó Nemzetközi Matematikai Unió elnöke – elvállalta, mert hatalmas szakmai elismerés és mert úgy érzi, hogy ezen a poszton is tehet valamit a szakmáért. Ami nála munka és hobbi egyaránt. Egyetemi emberként idejének jelentékeny részét a tanításnak szenteli, amit szintén teljes hévvel végez. Kiváló diákok minden évben felbukkannak, sokak mellett egy Lovász nevű másodéves matematikushallgató is megérdemli a figyelmet. Akár az apja, a fiú is aranyérmet hozott az egyik matematikai olimpiáról.

De erről is szinte szemlesütve beszél. Egyébként is nehezen viseli, dolgozza fel a munkája által kiváltott tiszteletet. Neki ez a teljesítmény természetes, nekünk követhetetlen.

„Csodálatos matematikai eredményei és óriási nemzetközi tekintélye mellett Lovász Laci megmaradt az a kedves, szerény ember, amilyennek harmincöt évvel ezelőtt megismertem. Mindenki bátran fordulhat hozzá szakmai kérdéseivel, szívesen vállalja akár átlagos hallgatók diplomamunkájának témavezetését is. 2006-ban, Amerikából hazatérve átvette az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének vezetését, azóta is szívósan küzd az egyetemi matematikaoktatás jobbításáért és a korszerű egyetemi struktúra kialakításáért. De nemcsak a matematika, hanem a tudományos intézményrendszer általános fejlődésének előmozdítására is rengeteg energiát fordít” – mondja róla Pálfy Péter Pál, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatója.

„A tudóst nem az elérhető díjak, hanem az elérhető eredmények mozgatják: kutatási eredmények, tanítványainak sikerei, egy újszerű könyv megírása” – vallja Lovász László, aki megérti a zseniális orosz matematikus, Grigorij Perelman viselkedését is. Perelman az interneten teszi közzé eredményeit, a zseniális eredményeiért felajánlott dollármilliókat nem veszi fel. Lovász szerint egy matematikus számára a problémák megoldása a legfontosabb. Ha ezt a külvilág értékeli, ám legyen, de ha túl sok időt visz el az elismerés, nem biztos, hogy megéri.

Úgy érzi, ő még egyensúlyt tart a kül- és a belvilág között.