Mérhető a fájdalom?
A tudományos kérdés – mérhető-e a fájdalom? – már sokszor reflektorfénybe került. Most éppen a londoni King’s College orvosainak bejelentése után lángolt fel a vita, mivelTara Renton munkacsoportja azt állítja: az általuk alkalmazott ASL (arterial spin labelling) technika az első, amely objektíven méri az aktuális fájdalom intenzitását.
A kutatók jelenleg csak a vizsgálati alanyok szubjektív leírásaira támaszkodhatnak. A vizsgálatok során az önkénteseket és a betegeket arra kérik, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán jelöljék be az érzékelt fájdalom intenzitását. Sok szakember egyetért abban, hogy egy papírlapra húzott vonal nem a legoptimálisabb eszköz a fájdalom mérésére. Nem objektív és nagyon eltérő válaszokat ad. De lehet objektív méréssel pontosítani egy érzést?
Renton csapata szerint lehet. Módszerük nem vadonatúj, de csak mostanában kezdték alkalmazni a fájdalomkutatásban. Megmérhető vele, hogy mennyi oxigénben gazdag vér folyik át az egyes agyterületeken. Renton és munkatársai 16 fiatal férfit vizsgáltak, akiknek éppen eltávolították a bölcsességfogát. Eredményeik szerint összefügg a fájdalom intenzitásával, hogy mennyire telített oxigénnel a vér a fájdalomérzéssel kapcsolatos agyi régiókban.
A funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó eljárást (az fMR-t) korábbanmár használták arra, hogy meghatározzák azokat az agyi területeket, amelyek „felvillannak”, amikor a vizsgált személy fájdalmat érez. Az oxigénben gazdag, illetve szegény vérnek más a magnetizációs szintje, emiatt különböző képet adnak az fMR során. Egy korábbi módszer, a BOLD (amelynek neve „a vér oxigénszintjétől függő” – blood-oxigen-level dependent – eljárás angol szavainak kezdőbetűiből állt össze) ezt a különbséget használta ki annak megállapítására, hogy mely területek a legaktívabbak: a magas oxigénszint azt jelzi, hogy az agyterület különösen aktív.
A BOLD-dal tehát már meg tudták állapítani, hogy az egy bizonyos területre jutó vér oxigénszintje emelkedett vagy csökkent, de a módszer a változás mértékére vonatkozóan nem szolgál adatokkal. Ezen lépett túl Renton csapata az ASL alapú technológiával, amely a klinikai vizsgálatok során használt fájdalommérő módszerek alternatíváját jelentheti.
Renton nemcsak a technikán, a kivitelezésen is változtatott. A korábbi próbálkozásoknál a vizsgálatban közreműködő önkénteseket vagy tűvel szúrták meg, vagy valamilyen forró tárgyhoz kellett hozzáérniük. Az ilyen rövid és éles sokk azonban nagyon leegyszerűsített képet ad a fájdalomról, nem veszi fi gyelembe a hosszabban tartó fájdalom kiváltotta lelki reakciót, ami befolyásolhatja a fájdalomérzékelést. A tartós fájdalommal élők agyi folyamatainak leképezése segíthet azonosítani azokat a területeket, amelyek érintettek az egyén fájdalomérzékelésében, így talán lehetségessé válik majd egy az ezeket a terülteket célzó, személyre szabott kezelés kidolgozása –véli Renton.
De vajon kinek fáj jobban a foga? „A fájdalom fő jellemzője, hogy szubjektív és mindeddig nem tudtuk objektív mértékegységekkel kifejezni” – mondja Morten Kringelbach (Oxfordi Egyetem), aki korábban már dolgozott egy a fájdalom mérésére szolgáló módszeren, de a legutóbbi munkában nem vett részt.
„A fájdalomingerre adott válasz egyetlen nap leforgása alatt is változhat attól függően, mit gondol a beteg a fájdalomról vagy milyen a lelkiállapota, bár a fájdalomingerként szolgáló szövetkárosodásában nem következett be érdemi változás. Nem tudjuk, miért lehet ez így” – teszi hozzá. Egészen bizonyos, hogy nagy különbségek vannak az adott fájdalomszintet jelölő agyi aktivitás szintjében is egyes betegek között. Ezeket a különbségeket addig még nem vizsgálták szisztematikusan.
Valóban tekinthetünk úgy a fájdalomra, mint egy oda nem illő, halvány vagy erős foltra az agyról készült felvételen? Kimutathatja egy gép, hogy mi menynyire fáj? Akkor talán egyszer azt is számszerűsíthetjük, ki mennyire szép (vagy kit menynyire érzünk annak)?
A fájdalom olyan tapasztalat, amely érzelmi és fizikális választ vált ki nagyon bonyolult módon. Stuart Derbyshire, a birminghami egyetem fájdalomkutatója ezért tartja tévedésnek a fájdalom objektív mércéje utáni kutatásokat. Mivel a fájdalom szubjektív tapasztalás, az objektív mérce nem árulna el sokat róla. „Mindig szubjektív mércére kell majd támaszkodnunk” –állítja.
Richard Gracely neurobiológus (Michigani Egyetem) is ezen a véleményen van. „A fájdalom nagyon személyes tapasztalat. Csak úgy tudjuk kiértékelni, amit mértünk, ha megkérdezzük a beteget, mekkora fájdalmat érez. Ha így van, miért ne kezdjük mindjárt ezzel a kérdéssel?”
Vannak azonban esetek, amikor nem lehet kérdezni. Jeffrey Mogil, a montreali egyetem fájdalomkutatója azt mondja, az olyan technikák, mint például Rentoné, használhatóak lehetnek a fájdalom mérésére például a vegetatív állapotban lévő, kommunikációra képtelen betegek esetében. Mások szerint megmérjük vele, érez-e fájdalmat a magzat. Az állatok fájdalmát is pontosabban ítélhetjük meg – sőt a kábítószerfüggők a gyógyszerhez jutás érdekében eltúlozott szenvedését is.
Beverly Collett (Egyetemi Kórház, Leicester) szerint nem csak az emberi, hanem az anyagi oldalt tekintve is többről van szó,mint egyszerű tudományos vitáról. Az Egyesült Királyságban 7,8 millió ember él krónikus fájdalommal. Negyedük elveszíti a munkáját és 22 százalékuk depressziós lesz. A fájdalom kezelésének költségét Európában évi több mint 200, az Egyesült Államokban pedig évi 150 milliárd euróra becsülik.
