Egyre tökéletesebb arcátültetések

Egyre több szenzációs szervátültetés hajtanak végre, és mára már tucatnyi sikeres arctranszplantációról is beszámoltak. Az elsőt, egy agyhalott donortól, a francia Isabelle Dinoire kapta. A műtét során igazából nem is az egész arcot, „csupán” az orrot, a szájat és az állkapocs egy részét magába foglaló háromszög alakú részt ültettek át.

Hogy a műtéti technika rövid idő alatt mennyit fejlődött, jól jelzi, hogy idén márciusban, Barcelonában összesen 30 orvos, egy 22 órás (!) beavatkozás során már nemcsak arcbőrt és arcizmokat, hanem komplett orrot, ajkakat, álkapcsot, arccsontot, fogakat, szájpadot –azaz szinte az egész arckoponyát átültették.

Amit pedig a múlt hónapban francia tudósok végeztek, valóban unikális. Egy 35 éves betegnek az arcát is teljesen eltorzította az egész bőrfelületét megtámadó neurofibromatosis nevű rendszerbetegség. A tünetek már olyan súlyosak voltak, hogy a férfi az utcára sem mert kimenni. A beteg, két évig várt a szerv- (arc-) átültetésre, mire teljesült az óhaja.

A tizenkét órás operációt során Laurent Lantieri profeszszor vezetésével egy halott teljes arcát ültették át, és ennek során, úttörő módon, a szemhéjakat és az egész könnycsatorna rendszert is transzplantálták. Olyan sikerrel, hogy a beteg azóta már képes önállóan enni és beszélni. Sőt, mint arról a beteg anonimitását őrző gyógyítók beszámoltak, a páciensnek már a szakálla is kinőtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.