A Maria Mednyikova, az Orosz Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének igazgatónője vezette orosz kutatócsoport a Hvalinszk környékén talált mintegy 100 ezer éves felkarcsontot vizsgálta komputertomográfos és röntgenfelvételekkel. A csontszerkezet arra utalt, hogy a férfi felkarja meghökkentően erős és izmos lehetett. A kutatók szerint – a genetikai örökségen kívül – ennek elsősorban a környék hűvös éghajlata, a főként húsból álló étrend és mindenekelőtt az életmód lehetett az oka. A hűvös éghajlat miatt a bogyók, a gyümölcsök, a növények csak rövid ideig álltak a környéken élő Neander-völgyiek rendelkezésére, ezért biztos élelmük a nagyvadak elejtéséből származott. Úgyis mondhatnánk, erre specializálódtak. Márpedig a Neander-völgyi nem csellel, távolról ejtette el kevéssé hatékony eszközeivel a nagyvadat – mamutot, medvét –, hanem közel engedte magához, és karja erejével, kezdetleges lándzsáival, közelharcban igyekezett halálos sebet ejteni rajtuk. Ehhez nagy izomerőre volt szüksége. „Általánosan gyakorolt vadászati módszerük szerint közvetlen kapcsolatba kerültek az elejtendő állattal” –mondta Mednyikova.

Az orosz kutatók vizsgálatai szerint a Neander-völgyi férfiak és nők nagyobb izomtömegűek voltak a modern embernél, de abban különböztek fajunktól, hogy a nemek közötti izomtömeg-eltérés sokkal nagyobb volt, mint a mai emberek eseté ben. Vagyis a Neander-völgyi férfi felkarjai jóval izmosabbak és erősebbek voltak, mint a Neander-völgyi nőé, a különbség pedig számottevőbb volt, mint az anatómiailag modern férfi és nő között.