Kétmilliárd éves többsejtű élet
Jelenlegi ismereteink szerint az élet első nyomai nagyjából 3,5 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg, prokarióta, vagyis sejtmag nélküli lények formájában. Az élet történetének másik nagy ugrása, amint eddig vélték, jóval később, az úgynevezett „kambriumi robbanás” során következett be, amikor hirtelen megjelentek a többsejtű, eukarióta élőlények. Ezzel egyidejűleg számottevően megnőtt a légköri oxigén koncentrációja. Csakhogy e két időszak között óriási az időbeli távolság és ez mindig is izgatta a kutatókat: mi történt e csaknem 3 milliárd év alatt? Erről a korszakról, amit a geológiában proterozoikumnak neveznek, nagyon kevés a kutatók ismerete. Annyi bizonyos, hogy ezen idő alatt jelentek meg az eukarióták, az egy- vagy többsejtű, de már jóval fejlettebb élőlények, melyeknek már volt DNS-t tartalmazó sejtmagjuk. Azt azonban még nagyjából sem tudták, hogy mikor.
Az Abderazzak El Albani vezette nemzetközi kutatócsoport 2008-ban kezdte alaposabban kutatni a gaboni Franceville közelében fekvő ősmaradvány-lelőhelyet és 2,1 milliárd éves rétegekben, nem kis meglepetésükre, kiváló állapotban megőrződött fosszíliát találtak.
A kereken 250 maradvány közül eddig nagyjából százat tanulmányoztak alaposan. Az ősmaradványok morfológiája nem magyarázható tisztán kémiai vagy fizikai mechanizmusokkal. Ezek az élőlények, melyek némelyikének a mérete a 10-12 centimétert is elérte, túlságosan nagyok és túlzottan komplexek ahhoz, hogy egysejtű prokarióták vagy eukarióták legyenek.
Mindez arra enged következtetni, hogy a proterozoikum elején különböző életformák léteztek együtt. Ennek demonstrálására a kutatók igazi csúcstechnikát alkalmaztak, mely lehetővé tette, hogy meghatározzák az ősmaradványok természetét és a korabeli lények földrajzi környezetét. Meg tudták mérni a maradványok kénizotóp-tartalmát, melynek révén pontosan meghatározhatták a bennük levő szerves anyagok elterjedését és mennyiségét, ugyanis a foszszilizálódás folyamata során az élő anyag egy része piritté alakult át. Így tudták elkülöníteni a fosszíliákat a befogadó anyagos kőzettől.
Nagy felbontású háromdimenziós szkenner segítségével arra is képesek voltak, hogy megalkossák e rendkívüli őslények háromdimenziós „fantáziaképét”. A fosszíliák jól meghatározott és szabályos alakja bizonyos fokú többsejtű szerveződésre utal.
A lelőhely kőzeteinek elemzéséből a korabeli ősföldrajzi környezetről is képet kaphattak. Ezek szerint a szóban forgó lények sekélytengeri környezetben (20–30 méteres mélységben) éltek, mely általában nyugodt vizű volt, de ezt a nyugalmat periodikusan megzavarta az árapály, továbbá a hullámzás és viharok. Abból, hogy ezek a lények 2,1 milliárd éve egyáltalán kifejlődhettek és ilyen sokféleségük alakult ki, a kutatók arra következtetnek, hogy előnyükre fordították a légköri oxigén koncentrációjának jelentős, de csak időszakos növekedését, ami 2,45-2 milliárd éve történt. El Albani és munkatársai e nagy áttörést sejtető felfedezésüket a Nature június elsején megjelenő számában tették közzé.
