Vége az űrversenynek
A NASA mindent megtesz azért, hogy az űrrepülőgép-flotta nyugdíjba menetele minél jobban elhúzódjon. Az elképzelések szerint az idén október végén, majd jövő év februárjának utolsó napján indítanak – most úgy tűnik, utoljára – űrsiklót a nemzetközi űrállomáshoz. Közben a Fehér Ház meghirdette az új amerikai űrpolitikát, amelynek legfontosabb eleme a nemzetközi együttműködés erősítése, valamint az, hogy Amerika mégis űrhajósokat küldene a Marsra.
Az új amerikai űrpolitika óriási fordulatot jelent az eddigiekhez képest, hiszen Barack Obama elnök megválasztása után nem sokkal törölte elődje Marsutazást is magában foglaló űrvízióját. Most pedig megszületett az a döntés, hogy az eredetileg tervezett 2015-ös dátum helyett legalább 2020-ig szeretnék folytatni a munkát az űrállomáson.
A NASA saját űrhajót is fejlesztene, amellyel a Hold pályáján túli égitestek is tanulmányozhatók: 2025-ben egy kisbolygót látogatnának meg az új űreszközzel. S végül Amerika 2030-ra mégis szeretne embert küldeni a Marsra – a Holdra való visszatérésről nem szóltak.