Csillagok a bakonyi sötétben
– Egy olyan csillagászati látogatóközpontot alakítunk ki, amely napszaktól és időjárástól függetlenül is képes izgalmas szolgáltatásokat nyújtani a csillagászat iránt érdeklődőknek – fogalmazta meg kérdésünkre a Bakonybélbe tervezett Pannon Csillagda alapkoncepcióját Balogh László, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) vezetője, aki szerint ma már olyan létesítmény nem alkalmas a széles körű ismeretterjesztésre, amely csak este 9–11 között képes lekötni a látogatók figyelmét.
Éppen ezért a Pannon Csillagdában napközben is számos érdekességgel lehet majd találkozni, de akkor sem fognak unatkozni a vendégek, ha esténként felhők takarják el az eget. Balogh László szerint a projektötlet másik fontos eleme az volt, hogy a jelenleg elérhető legmodernebb technikával szereljék fel a csillagdát.
A modern csillagvizsgáló lelke a kupola lesz, amelyben egy „távcsőcsokor” kap helyet.
A sötétben használatos különböző távcsövek mellett egy speciális naptávcsövet is felszerelnek, amelyen nem csupán a napfoltokat, de a napkitöréseket is meg lehet majd figyelni. Az a látogató sem unatkozik majd, aki éppen nem fér a távcsőhöz, a berendezések által közvetített képek ugyanis óriáskivetítőn is követhetők lesznek. Extra szolgáltatásnak szánják az emlékül hazavihető csillagfotók készítését.
A csillagda másik meghatározó egysége a digitális planetárium lesz. A 3D-s technológiával felszerelt moziban speciális csillagászati filmeket vetítenek majd egy félgömb felületre. Az úgynevezett médiateremben szintén a legmodernebb technikai berendezések igénybevételével lehet majd előadásokat, tanórákat, konferenciákat tartani. A létesítményben csillagászattörténeti állandó kiállítás is nyílik, az interaktív tárlat látogatói egyebek mellett összeállíthatják Galilei híres távcsövének pontos mását, illetve saját maguk is megismételhetik Newton legismertebb fénytani kísérleteit.
Somlai Szilárdtól, a nemzeti park projektfelelősétől megtudtuk, gondos mérlegelés után választották ki a beruházás helyszínéül a Magas-Bakony központjában található Bakonybélt. A mérések ugyanis azt igazolták, hogy a Veszprém megyei településen országos viszonylatban is rendkívül alacsony a fényszennyezettség mértéke. A csillagda a faluban található Bakonyi Erdők Háza nemzeti parki bemutatóhely közvetlen szomszédságában épülhet meg. Fontos szempont volt, hogy Bakonybél könnyen megközelíthető idegenforgalmi központ, márpedig a BFNPI egy turisztikai pályázaton 358 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a 421 millió forint összköltségű beruházás megvalósításához. A Pannon Csillagda a tervek szerint 2012-ben nyitja meg a kapuit.