Az orvosok, a tudósok persze folyamatosan szembesülnek ezzel a problémával, és régóta keresik a kórélettani hátterét. Érdekes módon, a spontán kilökődés kutatásakor eddig nagyobb hangsúlyt fektettek a magzati problémákra, tehát arra, hogy mi a baj magával a beágyazódott embrióval, miért lökődik ki spontán a szervezetből. Kevesebbet foglalkoztak viszont a „donorral”, a befogadó méhhel. Persze a spontán vetéléshez vezető anatómiai, strukturális okok jól ismertek, ám a szöveti, sejt- és genetikai szinten lejátszódó folyamatokat csak mostanában kezdik részletesebben feltárni.

Ehhez fontos lépés lehet Jan Brosens, a londoni Imperial College kutatójának munkája. A brit tudós arra az ellentmondásra fi gyelt fel, hogy az ismétlődő vetélések miatt orvosukat felkereső nők – paradox módon – az átlagnál gyorsabban, egy-két hónapos próbálkozás után megtermékenyülnek. Hogy aztán gyorsan elveszítsék magzatukat.

Brosens doktor munkatársaival mintát vett a spontán vetélők méhének nyálkahártyájából, és ezeket összehasonlította egészséges, normális lefolyású terhességen átesett nők biopsziás anyagaival. A szövetmintákban két fontos, a terhesség kimenetét meghatározó tényezőt vizsgált.

Az egyik az úgynevezett PROK1 nevű anyag (ez a prokinetin–1 nevű bioaktív fehérje rövidített neve), amely – némileg leegyszerűsítve – a méhszövetnek az embrió befogadóképességét jellemző faktora.

A másik vizsgált anyag a prolaktin nevű hormon, amely (más női hormonok mellett) a terhesség normális lefolyásának fontos jelzőfaktora. Koncentrációja összefügg a méhfal növekedésével, megvastagodásával, és e nagyobb szövetmennyiség vérellátásához szükséges új érhálózat kifejlődésével.

Kiderült, hogy a spontán vetélésre hajlamosaknál e két faktor koncentrációja ellentétesen mozog. A PROK1 koncentrációja az átlagnál magasabb volt, és ezért a megtermékenyülés (egyébként rövid, alig 24–48 órás) időszaka az átlagnál jóval hosszabbra nyúlt. Azaz javult a teherbeesés esélye.

A prolaktin szintje viszont alacsonyabb volt, ezért a méh megnagyobbodása, illetve vérellátása relatíve gyengébbé vált. Ezért aztán a terhesség fennmaradásának esélye kisebb lett, és megszakadt. Hogy miért termelődik kevesebb prolaktin, még nem tudják, de korábbi kutatások arra utalnak, hogy a megtermékenyített pete a beágyazódás időszakában nem küldött az anya méhszövetébe kellő erősségű impulzust, „jelzést”, és ezért nem termelődött elegendő hormon.

Összefoglalva tehát: a spontán vetélők egyrészről könynyebben esnek teherbe – másrészt náluk könnyebben meg is szakad a terhesség. Amenynyiben más kutatások megerősítik a londoni kísérletek eredményeit, annak (legalább) két fontos konzekvenciája van. E két faktor gondos nyomon követésével időben ki lehet majd deríteni, melyek a veszélyeztetett terhességek. Másrészt olyan gyógyszereket lehet majd előállítani, amelyek kiküszöbölik ezeket a kórélettani folyamatokat, illetve pótolják a terhesség megtartásához fontos anyagokat.

Tizenkét hetes magzat. A vetélések tíz százaléka a fogamzástól számított 6. és 12. hét között történik