Az amerikai kutatócsoport vezetője, Andrew Heymsfield állítja, hogy a felhőkben keletkező lyukak képződésének az az alapja, hogy a felhőkben legalább –15 Celsius-fok körüli hőmérsékletnek kell lenni. A jelen levő vízcseppecskék a repülőgépek elhaladása nyomán lehűlő levegőben megfagynak, és különböző halmazállapotban érik el a felszínt. Ez a jelenség elég gyakori az Egyesült Államok északnyugati részén, valamint Nyugat-Európában, mivel ezekben a légterekben sokszor fordul elő olyan közepes magasságú felhőtakaró, melyekben túlhűtött vízcseppecskék vannak.

A kutatók már az 1940-es években kíváncsiak voltak arra, mi okozza ezeket a hatalmas lyukakat a felhőkben. Többen is felvetették annak a lehetőségét, hogy kapcsolatban állhatnak a repüléssel, akár úgy, hogy lökhajtásos repülőgépek lökéshulláma hozza létre, vagy a gépek útvonalán fellépő lokális felmelegedés, vagy éppen jég képződése a gépek által húzott kondenzcsíkok mentén. A nyolcvanas években azonban a kutatók megfigyelték, hogy turbópropelleres gépek jégkristályokká alakíthatják át a felhőkben levő túlhűlt vízcseppeket. Ezt követően kísérletezni kezdtek, hogy megállapítsák a lyukképződés jellegzetességeit.

Egészen addig nem figyeltek fel arra, hogy a repülőgépek elhaladása nyomán hó is eshet, amíg Heymsfield és munkatársai egy csomó műszerrel a fedélzeten el nem repültek a denveri nemzetközi repülőtér közelében, 2007-ben. Voltaképpen a havat ők maguk sem észlelték, ám nemrégiben, amikor az akkori repülés adatait vizsgálták, kiderült, hogy azzal egy időben egy felszíni telepítésű radar egy gyorsan fejlődő és különös alakú csapadéksávot jelzett.

Patrick Kennedy, a Coloradói Állami Egyetem radarmérnöke segített megfejteni Heymsfieldnek a rejtélyt. Újra végignézték a repülőgép elején, illetve végén elhelyezett kamerák felvételeit, és egy lyukat fedeztek fel a középmagas felhőzetben, aminek létrejötte után a talajt is elérő havazás következett. A lyuk iránya pontosan egybeesett a nagy forgalmú reptér legsűrűbben használt légi folyosójával.

Miután átnézték az adott időre eső légiforgalmi adatokat, kiderült, hogy két turbólégcsavaros gép is átrepült a kérdéses zónán. Miután a második gép is áthaladt a felhőkön, öt percen belül hóesés kezdődött, ami nagyjából 20 kilométer hosszú és 4 kilométer széles sávra terjedt ki, és mintegy 45 percig tartott. Ötcentis hólepel borította a vidéket.

Az eredményeken felbuzdulva újra megvizsgálták a kutató repülőgép spektrométere által rögzített adatokat is, és kiderült, hogy a felhőben levő jégkristályokon folyékony víz akkumulálódott, miközben a felhőzet más részein ez nem történt meg. Ez tehát azt jelenti, hogy a repülőgépek szinte szó szerint learatták a felhőket. A felhőtakaróban túlhűtött vízcseppek voltak, vagyis olyan vízrészecskék, melyek akár –35 Celsius-fokon sem fagynak meg.

Amikor egy repülőgép áthalad egy ilyen légrétegen, a propellerek végei gyors kitágulásra és lehűlésre késztetik a levegőt. A túlhűlt vízcseppek megfagynak, és valamilyen csapadék formájában a felszínre hullnak. A lökhajtásos gépek áthaladása is kiválthat hasonló jelenséget, de ehhez még alacsonyabb léghőmérséklet szükséges. A levegő gyors kitágulása ez esetben a szárnyak fölött történik meg.

Lyuk a felhőzetben Dél-Louisiana felett, 2007. január 9-én