A Hortobágyon elénk tárul a nyílt füves puszta végtelensége, a folyóparti galériaerdő árnyékában pihenő állatok látványa, a sziki erdős sztyepp, amely földön fészkelő madárfajok százainak ad otthont, és nem utolsósorban a tavak rejtélyes, sokszínű állat- és növényvilága. Mellettük megtalálhatók itt az Alföld történelmi múltjának, vendéglátási hagyományainak és gasztronómiájának elemei is, amely magyar és külföldi számára a puszta, a szilaj ménesek, a nyalka pásztorok, a betyárok és a füstös csárdák világát jelenti.

1999-ig elsősorban a „pusztaromantikát” kedvelők látogattak ide. Ma azonban újabb turistarétegeket vonz, miután az UNESCO a Hortobágyi Nemzeti Parkot felvette a világörökségi listára. „Az ökoturizmus fogalmán a környezetet és a természetet kímélő turizmust kell érteni, amely megfelelő kompromisszumot jelent a természetvédelem és turizmus érdekei között” – tudtuk meg Világosi Jánostól, a Hortobágyi Nemzeti Park idegenforgalmi és oktatási központ vezetőjétől. A turizmusnak ez a formája egyaránt kielégíti a látogatók és a fogadó régiók igényeit, miközben megőrzi, sőt javítja a jövőbeni kilátásokat.

Az ökoturisták olyan területeket keresnek fel, ahol az emberi (mezőgazdasági, ipari) tevékenység kismértékű, ahol környezetkímélő gazdálkodás folyik, illetve megmaradtak a hagyományos módra alapozott, tájhoz illő gazdálkodási formák. Kis csoportokban utaznak, a lehető legkevesebb környezeti kárt okozva, sőt kulturális hatást gyakorolva a helyi közösségekre. A természetbe irányuló turizmus tágabb értelemben azonban olyan utazási formát jelent, amely bevételt nyújt a helyi lakosság és a természetvédelem számára.

Az ökoturisták egyik legkedveltebb látogatóhelye a Tisza-tavi vízi sétány és tanösvény, ahol csónaktúra és egy 1500 méter hosszú gyalogút segítmegismerni a Hortobágy nem mindennapi élővilágát. A nemzeti park területén azonban nemcsak vízközelben találhatók lenyűgöző állatok, hanem a pusztán ügető vadlovak, vadszamarak, a zsákmányra leső farkasok és sakálok, az égen keringő keselyűk, sasok, a levegőt szelő gólyák, a tavaknál hűsölő pelikánok mind felejthetetlen látványt nyújtanak.

A hortobágyi halastavak között az öregtavak örvendenek a legnagyobb ismertségnek. Ezek körül egy kisvasút fut. Az esős tavaszi és őszi időszakban, amikor a madárvilág a leggazdagabb, csak a kisvasúttal lehet eljutni a távolabbi tavakhoz. A kényelmes megfigyelést betekintők és megfi gyelőtornyok segítik. Nádi poszáták, tücsökmadarak, kékbegyek, barkós és függőcinegék csicsergésétől hangos a térség minden tavasszal, ám a kisebb termetű madarak mellett láthatunk kanalasgémeket csakúgy, mint nagykócsagokat, darvakat és gólyákat is. A nádtorzsákon mocsári teknősök, vízisiklók süttetik magukat a napfényben, olykor pedig vidrák nyomait is felfedezhettük. Aki elég szemfüles, egy-egy hermelint és menyétet is megpillanthat.

A vadaspark a meglévő természeti adottságaira alapozottan kiválóan alkalmas az ősi puszta vadvilágának megismertetésére, a környezeti nevelésre és tudatformálásra. Egyedülálló módon láthatjuk a nagyvadakat testközelből a terepjáróval szervezett miniszafarin. A nagyragadozókat és a nehezebben megközelíthető, kis testű fajokat az eredeti élőhelyükhöz hasonlóan berendezett vadasparkban lehet megtekinteni.

Kristin Brabender kölni biológus, „a vadlovak szerelmese” (szemben) 2006 óta kutat a Hortobágyon