Technofile

Gyorsított Explorer

Alig hat héttel a második Internet Explorer-előzetes után itt a harmadik, amelyben már a HTML5 Canvas elem is támogatott, ráadásul minden grafika hardveres gyorsított, így ki tudják használni a PC-ben rejlő lehetőségeket, például az erős grafikus processzort. Az új változat egyelőre csak a fejlesztők számára elérhető.

Jobbak az iPhone-ok

Az iPhone-ok 25,6 százaléka hibásodik meg kétéves koráig, derül ki az extra garanciaszolgáltatást nyújtó amerikai cég, a SquareTrade adataiból. A legtöbbször a felhasználó gondatlansága miatt bekövetkező baleset okozza a telefonok meghibásodását, de a telefonok több mint 7 százaléka „magától” romlik el. Az iPhoneok megbízhatósága sokat javult a 3GS modell megérkezésével.

Kétkijelzős notebook

Két kijelzőből felépülő notebook koncepciót mutatott be a Toshiba, amely limitált darabszámban piacra is kerül majd. A Libretto W100 összecsukva egy szokványos kivitelű ultrahordozható notebooknak tűnik, belül azonban kettő 7 hüvelykes, 1024×600 pixeles érintésérzékeny kijelző található.

Mise az iPadre

iPadre fejlesztett misekönyvolvasó-alkalmazást rendelt meg egy olasz pap, Paolo Padrini. A tiszteletes szerint a készülék így az oltáron helyettesítheti a hagyományos római misekönyvet. Az alkalmazás júliustól lesz több nyelven, angolul, franciául, spanyolul, olaszul és latinul is elérhető.

Wifis memóriakártya

A Toshiba olyan ipari fórumot indít, amelynek célja olyan SD kártyák kifejlesztése, amik összevonják a wifis vezeték nélküli kommunikációt az adattárolási lehetőségekkel és közösen alkalmazzák azokat. A fórumot a japán cég egy szingapúri központú vállalattal, a Trek 2000-rel közösen hozta létre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.