Grammy-díjat a Napnak!
A napkoronát, azaz a Nap atmoszférájának külső részét napfogyatkozások idején láthatjuk, de a napfi zikusok számára egyéb eszközök is rendelkezésre állnak, amelyekkel folyamatosan elemezhetik csillagunk ezen térségét. Erdélyi Róbert és munkatársai a közelmúltban százezer kilométeres átmérőjű mágneses hurkokat találtak az atmoszféra külső részén. A magyar származású csillagász-fizikus szerint ezek a húrok úgy vibrálnak, mint a gitárok húrjai. Ráadásul ezek a „húrok” nem összevissza szólnak, hanem mintha össze lennének hangolva.
A sheffi eldi kutatók a különböző műholdak által készített fotókon és videofelvételeken látható mágneses hurkok mozgását egy matematikai modell segítségével akusztikus jelekké alakították át – azaz az emberi fül számára is hallhatóvá tették. (A YouTube videomegosztó portálon már jóval százezer fölötti hallgatósággal bír ez a zene – itt érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=ZbIffp40U8w.) Azt az ELTE-n végzett és jelenleg az angliai Sheffield Egyetem Nap- és Űrplazma-Fizikai Kutatóközpontjának vezető professzora, Erdélyi sem állítja, hogy a Nap-dal Grammy-díjat érdemlő szerzemény lenne, azt viszont igen, hogy a mágneses hurkok mozgásának magyarázatával a Nap működését is jobban megérthetjük. Ha így lesz, a kutatók nagyobb hatékonysággal tudják majd előre jelezni például a napkitöréseket.
Erdélyi Róbertet láthatóan nagyon megfogta a Nap. „Avantgárd zörejekhez hasonlít a naphúrok által kibocsátott hang” – ezt a felfedezését 2007-ben citálta a világsajtó. Erdélyi Youra Taroyan nevű munkatársával figyelt fel központi égitestünk muzikalitására. „A Nap belsejéből kibukkanó mágneses erővonalak – alakjuk miatt hurkok –a napkitörések idején rezegnek, ugyanúgy, mint a megpengetett gitárhúrok” – magyarázta lapunknak akkori felfedezését Erdélyi Róbert, aki csoportjával a hurkokon a robbanások miatt kialakuló rezgéseket analizálta. Méréseik szerint a kialakuló akusztikus rezgések a millihertzes tartományba tartoznak. (Az emberi fül a 15 és 20 ezer hertzes hangot hallja.)
Felvetődik, hogy mi a különbség a mostani és a 2007-es hangok között. Erdélyi Róbert hétköznapi példája: Mozart és Bartók is zenét írt, de a kettő nem említhető egy lapon, annyira különböző a két kiválóság alkotása. A 2007-es hullámok úgynevezett akusztikus hullámok voltak, míg a most vizsgált hullámok fő tulajdonsága, hogy szinte teljesen mágnesesek. Az utóbbi hullámokat mágneses feszültségek hajtják, és rejtélyes módon csillapodnak. A másik izgalmas felfedezés – asztrofizikai szempontból ez az igazán fontos – éppen az, ahogyan ezek a hullámok csillapodnak. A csillapodás milyensége lehet magyarázata annak, hogy miért ilyen forró a Nap és a hozzá hasonló más csillag légköre.
A modern asztrofizika egyik alapvető kérdése, miként lehetséges az, hogy a koronahurkok hőmérséklete többszázszorosa vagy akár ezerszerese a felszíni, 4-6 ezer Celsius-fokos hőmérsékletnek? Illetve az, hogy ilyen hosszú időre miként marad meg ez a környezeténél több millió fokkal magasabb hőmérsékletű hurok, amelyben az anyag plazmaállapotban van bezárva?
Ha erre választ adunk, akkor ezt a tudást felhasználhatjuk a földi fúziós energia előállítására. Fúziós erőmű azonban még nincs, a plazmaállapotot csupán néhány másodpercig tudjuk előállítani, a kinyerttel legfeljebb megközelítőleg egyenlő energia árán. A plazmaállapot fenntartásának mikéntjét szeretnék a fizikusok a Naptól ellesni. Ezért érdekesek a koronahurkok alaposabb megismerését szolgáló elemzések. Erdélyi Róbert szerint a tizenegy éves ciklusokra osztható naptevékenység az elmúlt években alacsony szintű volt. 2013-ra azonban ismét magasabb fokozatba kapcsol csillagunk. Az is elképzelhető, hogy minden eddiginél nagyobb napkitörésekre számíthatunk. Ha csupán olyan lesz, mint az 1859-es, Erdélyi Róbert szerint akkor is megbénulhat a bolygó elektromos rendszere – a túlterhelés miatt transzformátorok százai éghetnek le, tönkremehetnek a műholdak, és a földön használt elektromos berendezések is használhatatlanná válnak.
