Évtizedek óta tartja magát az az ellentmondásos nézet, hogy az emberekben döntéshozó rendszerek fejlődtek ki az általános gondolkodási képességek mellett. Ezen elképzelés pártolói azt állítják, hogy a megbízhatatlan emberek azonosítására való képesség evolúciós nyomás hatására alakult ki, hiszen ennek kialakulását az evolúciónak is támogatnia kellett, miután a csalás az árukereskedelmet vagy a közösség számára hasznos szolgáltatásokat is magába foglaló, kölcsönösen előnyös társadalmi kölcsönhatásokat veszélyeztette volna. Egyesek szerint éppen emiatt veszik észre hamarabb az emberek a csalást, mint a hátsó szándék nélkül elkövetett szabályszegést.

Annak vizsgálatára, hogy vajon tényleg speciális képességekkel rendelkezünk-e a csalás észlelésére, Leda Cosmides, amerikai evolúciópszichológus és kollégái egy klasszikus pszichológiai Wason-tesztet végeztek el. A Peter C.Wason által kifejlesztett vizsgálat azt mutatja be, milyen jól boldogul az agy egy problémával, ha azzal társadalmi helyzetbe ágyazva találkozik, illetve milyen nehezen, ha logikai feladványként. Cosmidesék a „ha/akkor” állítások eldöntésének képességét vizsgálták önkéntesek bevonásával. Arra kérték a teszt elvégzésére vállalkozó egyetemi hallgatókat, hogy képzeljék el, hogy olyan dolgozók munkáját ellenőrzik, akik két iskolába történő jelentkezési lapokat válogatnak szét. Az egyik egy jó iskola, amely olyan kerületben áll, ahol az oktatási adóterhek magasak, a másik viszont egy szegény oktatási intézmény, ami egy hasonlóan jómódú, ám alacsony oktatási adóval sújtott kerületben található. A feltételezett munkásoknak a válogatás során csak arra kellett ügyelniük, hogy a jó iskolába jelentkező diákok a magas adózású kerületben lakjanak.

A vizsgálat egyik felében a tesztalanyok úgy tudták, hogy a dolgozók gyerekei is ezekbe az iskolákba jelentkeztek, ezért okuk lehet a csalásra. Az időmásik felében viszont azt az információt kapták, hogy a dolgozók kicsit szórakozottak, és néha ártatlan hibákat vétenek. Ezt követően arra kérték a „munkafelügyelőket”, hogy ellenőrizzék a dolgozók munkáját. A New Scientist egyik májusi számában is bemutatott vizsgálat szerint a kutatók azt tapasztalták, hogy amikor az önkéntesek az ártatlan hibákat ejtő dolgozókat ellenőrizték, 33-ból csak 9 esetben, vagyis csupán 27 százalékban adtak helyes választ – azaz gyakran nem vették észre a jó iskolába jelentkező, ám az alacsonyabb adózású kerületben lakó gyerekeket. Amikor azonban úgy vélték, hogy csalást kell leleplezniük, sokkal jobban teljesítettek, 34-ből 23 esetben, azaz 68 százalékban adtak helyes választ.

Az eredményekből Cosmidék azt a következtetést vonták le, hogy az emberek valóban ügyesebben leplezik le a csalást, mint az egyszerű szabálytévesztést. Szerintük bármilyen célzás arra, hogy csupán ártatlan tévedésről lehet szó, úgy tűnik, inaktiválja az észlelési mechanizmust. Cosmid szerint pontosan ilyen eredményre lehetne számítani, ha a természetes szelekció előnyben részesítette volna ezt a képességet a korai emberi közösségekben, és egyáltalán nem erre, ha a szelekció az általános intelligencia fejlődésére hatott volna.

Más pszichológusok szkeptikusan fogadták az eredményeket, mondván, nem hiszik el, hogy bármi olyan elem létezne az agyban, ami a csalók kiszúrására „szakosodott” volna. Steven Sloman, szintén amerikai kutató szerint ezt a képességet inkább tapasztalat alapján tanuljuk meg, és semmi nem utal arra, hogy velünk született adottságról lenne szó.

Elárult bizalom