Térbeli igazságok
Mihez kell itt hozzászokni?
A ma kereskedelmi forgalomban levő 3D-s megjelenítők alapelve, hogy a jobb és a bal szem számára más képet mutatnak. Ez a térbeli illúzió, elengedhetetlen, de nem kizárólagos összetevője.
A félszeműek, vagy azok akiknek hosszabb-rövidebb időre az egyik szemüket letakarják, tudják, hogy ettől még érzékelik a távolságot, a helyzetet, ha nem is olyan precízen és gyorsan, mint két szemmel. Az ember mindig mozog, vele a feje, azon a szeme is, ezért a környezet pillanatonként másmás nézőpontból látszik, az előtérben levő tárgyak mögül előkerülnek részletek, mások meg eltűnnek mögöttük. Ez is nagyon fontos körülmény, a nézőpont (a szem) helyzetváltozásától és a távolságtól függően mozdul el a tárgy képe – ez a távolságérzékelés elengedhetetlen összetevője.
Nos, ezt a komponenst sem a 3D-s tévé, sem a 3D-s mozi nem szolgáltatja. Az első 3D-s látvány megpillantása utáni töredék másodpercben kiderül, hogy a technika tökéletlen: nem látunk a tárgyak mögé, amikor megmozdítjuk a fejünket. Sík képet látunk, amely a térbeliség – bár meglehetősen ügyes – utánzatát nyújtja. 3D-s film nézése közben nem mozgathatjuk a fejünket, mert az rontja a térélményt.
El kell ismerni, hogy VAN térélmény. Vannak megragadó pillanatok, amikor tényleg elhisszük, ott vagyunk a helyszínen.
És most jöjjön a hosszasmagyarázat. Elég sok körülmény együttállása szükséges ezekhez a megragadó pillanatokhoz. Ha ezek közül egy, vagy több hiányzik, akkor a pillanat „megragadósága” csökken. Az a nyers igazság, hogy a legjobb 3D-s filmek hosszának is csak töredékében van meg a jó térélmény. Pillanatokra.
Kell távoli, középtávoli és közeli tárgy, de mozgás is a látványban. Ha nem ilyen a képkompozíció, akkor nincs térélmény. Ezek a követelmények teszik sokkal kötöttebbé (nehezebbé, drágábbá) a 3D-s filmek forgatását, a sportesemények 3D-s közvetítését. Nem mellesleg a 3D-s filmek jellemző témáit is megszabják. Kamaradrámát nem érdemes 3D-síteni, pornót viszont határozottan.
Legyen a képernyő, illetve a vászon NAGY, minél jobban foglalja el a látóterünket. A képernyő, a vászon közepe közelében kell elhelyezkednünk, pontosabban minél közelebb ahhoz a ponthoz, ahol a kamera volt a felvételkor, mert ha nem ott vagyunk, csonkul a térélmény. A 3D filmek nézőinek többsége beszámol arról, hogy fárasztóbb az élmény –talán, mert a hiányzó 3D-komponenseket az agynak kell pótolnia.
Azt állítja az eladó, hogy a 3D-s tévé kétszer akkora sávszélességet igényel, mint a 2D, mert kétszer annyi adatot kell megjelenítenie ugyanannyi idő alatt. Ez konkrétan nem igaz, mert időben felváltva jelennek meg a jobb és a bal szemnek való képek. A sima, 50 Hzes képváltású tévénél több képet vetít a 3D-s tévé, de a 100, 200, 400, 600 Hz-esnél már nem – csak felváltva. A 100 Hzes tévéből úgy lesz 3D, hogy a) szét tudja választani az adatfolyamból a jobb és bal szem képét; b) váltva vetíti – de eddig is 100 képet vetített mp-enként és most is; c) kapcsolatot tart fenn a szemüveggel (ez egy 10 dolláros infracsatoló).
És a 3D-s tévé mennyivel kerül többe, mint a rendes? Mennyivel fog többe kerülni a 3D-s csatornákat is tartalmazó előfizetői csomag? (Az öszszes kábel- és IPTV-szolgáltató sietve megnyugtatta közönséget: a teljes lefedési területen készen állnak a 3D-tartalom terítésére.)
Szemüveg is kell hozzá, az kopik, abba elem kell.
Azt halljuk, hogy egy új művészeti irányzat születik meg a 3D-vel. Nos (leegyszerűsítve), a festményből lett a fotó. Amikor az megmozdult, az lett a film, a tévé meg a kis vásznú mozi, a mobiltelefon a kis képernyős tévé – három tartalomformátumról lehet beszélni, de ezek mind 2D-sek. A befogadási viselkedés lényege, hogy egy 2D-s felületet szemlélünk. A 3D inkább a színházhoz áll közel.
Egy új üzleti ág, egy jövedelmező termékcsalád viszont biztosan megszületett.
