A párzási időszakban a hím topi antilop igyekszik rémületben tartani a nőstényeket, hogy ne kószáljanak el az ő területéről. Ezt azzal érik el, hogy úgy viselkednek, mintha ragadozó tartózkodna a közelben – állapítja meg a The American Naturalist tudományos folyóirat egyik friss tanulmánya.

Amikor az antilopbika észleli, hogy valamelyik nőstény elhagyni készül az ő felségterületét, mozdulatlanná dermedve megáll előtte, felborzolja szőrét, fülét hegyezi, s mereven abba az irányba néz, amerre a kiszemelt antiloptehén távozni készült, s hangos horkanást hallat. Éppen úgy, mintha prédára leső oroszlánt vagy leopárdot pillantott volna meg, ám ebben az esetben a bika csal.

„Nem néz a nőstényre. Mereven áll, pontosan mintha ragadozó lenne a közelben” –magyarázza Jakob Bro-Jörgensen, a Liverpooli Egyetem kutatója, aki topi antilopok százainak viselkedését figyelte meg éveken át a kenyai Masai Mara Nemzeti Rezervátumban.

Bár a tudósoknak már korábban feltűnt, hogy a bikák „férfitársaikat” is gyakorta rászedik, hogy előnyhöz jussanak a párzás lehetőségéért (örökké) folyó versenyben, most először figyelték meg, hogy a bika a meghódításra kiszemelt nősténnyel szemben folyamodik cselhez. Hallva a horkanást ugyanis a nőstény antilop visszahátrál az adott hím territóriumába – hiszen csoportban mindig több az esély a megmenekülésre –ahol az rögtön megpróbál párosodni vele.

A rászedetésnek mindaddig nincs kellemetlen következménye az antiloptehén számára, amíg figyelmen kívül nem hagy egy igazi veszélyt jelző horkantást, ám akár egyetlen ilyen könnyelműség is az életébe kerülhet.

A történethez tartozik, hogy a hím antilopok csak akkor folyamodnak e cselhez, amikor a kiszemelt nőstények készek a párzásra. Bro-Jörgensen szerint a hím topi antilopok így próbálják növelni saját esélyüket, hogy az igen rövid párzási időszakban minél több nőstényt tegyenek a magukévá.

A nőstények ugyanis egy évben csak egy napig készek a párzásra, ám ezalatt átlagosan négy különböző hímmel párosodnak, mindegyikkel majd egy tucatszor.

Arról nem szól a fáma –ez akár további kutatás tárgya is lehet – hogy valódi veszély esetén a bika tudtára adja-e a tehénnek, s miként, hogy „nem verlek át, most tényleg vadak lesnek ránk”.