A Naprendszer felépítéséről alkotott képünk az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. Míg korábban úgy gondoltuk, hogy a Plútón, a kilencedik bolygón kívül legfeljebb csak elvétve van egy-egy üstökösmag, addig ma már a Plútóról is kiderült, hogy csupán a Neptunuszon túli külső kisbolygóöv, az ún. Kuiper-öv egyik, s nem is a legnagyobb tagja.

Az is világossá vált, hogy a Kuiper-övnél nem ér véget a Naprendszer. A bolygórendszert ugyanis egy kb. két fényév átmérőjű, jeges égitestekkel teli, közel gömbszimmetrikus felhő, az ún. Oort-felhő veszi körül. Méreteit jól illusztrálja, hogy ha a bolygórendszert (a Neptunusz pályájáig) egy gombostűfej méretére kicsinyítenénk, az Oort-felhő átmérője elérné az egy métert.

Az Oort-felhő azonban, úgy tűnik, a Naprendszer kialakulásakor még nem létezett, legalábbis objektumokban nem volt ilyen gazdag. Sokáig úgy tűnt, hogy a Kuiper-övet körülvevő térrészből az óriásbolygók gravitációs hatása révén népesítették be a felhőt az ún. SDO-k (szórtkorongobjektumok). A legtöbb SDO egykor elnyúlt ellipszispályán keringett (és a korongban maradt képviselőik keringenek a mai napig) a Nap körül, pályasíkjuk akár 40-50 fokos szöget is bezárhat a Naprendszer fősíkjával, amelyben a bolygók keringenek. A modellek szerint az óriásbolygók gravitációs hatása kétféleképpen hathatott az SDO-kra: egyrészt belsőbb pályára állíthatta őket, s üstökösökké váltak, másrészt kilökte őket a Naprendszer távoli tartományaiba, ahol ezáltal létrejöhetett az Oort-felhő.

A modell azonban úgy tűnik, pontosításra szorul. A kutatók szerint sokkal több az Oort-felhőben keringő objektumok száma, mint amenynyit az SDO-k biztosíthatnának. Ezt a jelenleg ismert üstökösök számával becsülték meg a szakemberek: a katalogizált üstökösöknél 700-szor több Oort-felhőbeli égitest feltételezhető. Ezt a számot az SDO-k kilökődésével nem lehet magyarázni. Az óriásbolygók gravitációs hatása ugyanis elenyésző (napjaink ismert üstököseinek csupán tízszeresére rúgó) mértékben járulhatott hozzá az Oort-felhő benépesítéséhez. De akkor honnan származik az Oort-felhő objektumainak többsége?

Hal Levison (American Astronomical Society) és munkatársai talán megtalálták a választ. Szerintük az Oort-felhőben lévő égitesteknek valójában csak egy kis hányada keletkezett a Naprendszerben, míg a legtöbb eredetileg más csillagok körül alakult ki.

A Nap és a közeli csillagok egy közös gázfelhő tagjaként jöttek létre, ezek a csillagok kezdetben egy csoportot (talán nyílthalmazt) alkothattak. A halmaz tagjai idővel eltávolodtak egymástól, s ma közel ugyanazon távolságban, de külön-külön keringenek a Tejútrendszer magja körül. Levison szerint egykor a Nappal együtt kialakult közeli csillagok szintén rendelkeztek egy hasonló, kis testekből álló koronggal. Ezekből a Nap még a Naprendszer keletkezése során számos objektumot szakíthatott ki gravitációs erejével, hogy azok aztán Naprendszer körüli pályára állhassanak, így alakítva ki az Oort-felhőt.

Az üstökösök egy része az Oort-felhőből származhat, valószínűleg egy-egy csillag Nap melletti elhaladásakor állhattak közeli Nap körüli pályára. Feltételezések szerint pl. a Halley-üstökös maga is az Oortfelhőből származik. Így Levison szerint nagyon is elképzelhető, hogy a Halley eredetileg nem a Naprendszerben alakult ki, Nap körüli pályára csak később állt.

Az elgondolás ugyanakkor számos ellenőrzést kíván. Sajnos kis méretük – és így kis felületi fényességük – miatt jelenleg csak néhány olyan égitestet ismerünk, melyek valóban az Oort-felhőben keringenek. Ha többet felfedeznénk, eloszlásukat jobban megismernénk, talán sikerülne bizonyítani Levison elméletét. Napjaink üstököskutató űrszondái az üstökösök öszszetételének pontos meghatározásával közelebb vihetnek minket a Naprendszer keletkezésének megismeréséhez.

Az Oort-felhő lehetett a bölcső