Minden másképp volt
– Az lehetetlen.
– Miért?
– Mert képtelenség megcsinálni.
– De én megcsináltam...
– Akkor is lehetetlen!
Az 1914-ben született Thor Heyerdahl pályafutását – bár nem a XVI., hanem a XX. századra esett – gyakran szegélyezte a fentihez hasonló párbeszédekben megmutatkozó makacs hitetlenség. Heyerdahl abból az eretnek feltételezésből indult ki, hogy a múlt megismeréséhez nem csupán a korábbi publikációkon, hanem az újonnan megismert tényeken, horribile dictu a terepmunkán keresztül is vezethet az út. És ha a tények ellentmondanak a teóriáknak, akkor nem biztos, hogy a valóságban van a hiba. Elsőként, a 40-es évek második felében azt vetette fel, hogy Polinéziát – az akkor uralkodó felfogással ellentétben – nem kizárólag Délkelet-Ázsia, hanem legalább részben Dél-Amerika felől népesítették be.
Az ázsiai irány hívei arra hivatkoznak, hogy a primitív hajózási technikát használó népeknek bizonyára könnyebb volt szigetről szigetre jutva, apró lépésenként meghódítaniuk a polinéz térség szárazföldjeit, mint átkelni az óceánon. Heyerdahl – aki régészként és antropológusként akkorra már kutatott Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Polinéziában is – a saját, gazdag leletanyagára támaszkodva állt elő az új elmélettel. Disszertáció ját azonban olvasatlanul küldték viszsza, és amikor az okát tudakolta, olyasféle válaszokat kapott, hogy a néprajz nem detektívtörténet, és itt nem minden a bizonyítékokon múlik. Meg hogy a dél-amerikaiak nem mehettek Polinéziába, hiszen nem volt hajójuk.
Tényleg nem volt, balsafa tutajokat viszont bizonyíthatóan használtak. Heyerdahl teóriája szerint egy jól megépített, vitorlával is felszerelt tutaj a szélrendszerek és a tengeráramlatok kihasználásával képes lehetett a nagyjából 8 ezer kilométeres távolság megtételére.
Heyerdahl tehát elkészítette a tutajt – kizárólag autentikus anyagokat és korhű technológiákat használva –, és minimalista felszerelésével, ötfős legénységével 1947-ben nekivágott a tengernek. A látszólag primitív és nehézkes Kontiki két nagyobb viharon is túljutva gond nélkül tette meg a 101 napos utat a perui Callaótól a polinéz Raroia-szigetig.
Ezzel nemcsak az bizonyosodott be, hogy a dél-amerikaiak már a középkorban is eljuthattak Polinéziába, hanem az is, hogy egy elmélet bizonyítása önmagában nem elégséges feltétele a kanonizálásnak (Heyerdahl elképzelése azóta is vita tárgya, annak ellenére, hogy későbbi útjai során tárgyi bizonyítékokat is bőségesen talált – például indián dísztárgyakat a Galápagos-szigeteken és „bolíviai típusú” kőszobrokat a Húsvét-szigeten).
Hasonlóan járt a tudós a Ra expedícióval is. Ez az út azt volt hivatva bebizonyítani, hogy az egyiptomi hajósok a saját papiruszbárkáikkal az ókor óta elérhették és ismerhették Amerikát. A Ra I. 1969-ben egy konstrukciós hiba (a papiruszkötegek nem megfelelő kötözőanyaga) miatt a célegyenesben, az amerikai partok közelében szétesett, ám 1970-ben a május 17-én útnak indult Ra II. sikerrel járt, és 6100 kilométeres utazás után kikötött Barbadoson. Ezt a hajót Heyerdahl a ránk maradt fáraó kori ábrázolások alapján, korabeli eszközökkel és anyagokból építette, azt alátámasztandó, hogy az egyiptomi hajósok is megtehették, ami neki sikerült.
Thor Heyerdahl harmadik nagy dobása az ókori Egyiptom és Mezopotámia közötti kereskedelmi hajóútvonalak feltárása volt, amiben a Tigris nevű, szintén papiruszból készült hajó volt a segítségére. Ez az út egy máig tisztázatlan rejtéllyel is megajándékozta a tudományt: Heyerdahl vetette fel először, hogy – amennyiben az ókori arabok sosem jártak ott – hogyan kerülhetett a gyapottermesztés óvilági kultúrája Amerikába. (Márpedig odakerült, hiszen a spanyol hódítók már az első amerikai útjaik idején találtak megművelt gyapotföldeket, és olyan szövőszékeket is, amilyeneket egyébként kizárólag Egyiptomban és Mezopotámiában használnak. Ráadásul a perui és mexikói gyapot genetikailag nem a vadon termő, őshonos amerikaival, hanem a mezopotámiaival egyezik meg.)
A norvég antropológust a világ legnagyobb egyetemein avatták díszdoktorrá, a „magastudomány” azonban sosem fogadta be igazán – nehezen emésztették meg, hogy csupa olyasmit fedezett fel, ami csökkenti Európa kulturális „érdemeit”. Ismeretterjesztőként viszont a legnagyobbak közé került, Cousteau kapitány és David Attenborough társaságába. 1950-ben megnyitott, a nagy utazásoknak emléket állító múzeuma pedig az egyik leglátogatottabb turistaattrakció Oslóban.
