– Kezdjük az elején. Honnan jöttünk?

– A menetrend nagyon egyszerűnek tűnik: néhány ezer, esetleg pár tízezer ember Kelet-Afrikából mintegy 190 ezer évvel ezelőtt elindult Ausztrália, illetve a Közel-Kelet felé. Egyesek Ausztráliából Ázsia felé vették az irányt. E csoport néhány tagja – nagyjából negyvenezer évvel ezelőtt – Európába érkezett. Hozzájuk csatlakoztak később a Közel-Keletről érkezők. Tizenötezer éve az akkor még magasabban fekvő Bering-szoroson átkelve benépesült Amerika is. Azt, hogy ezt ilyen egyértelműen kijelenthetjük, hatalmas szerepe volt az éppen tíz éve befejeződött Humán Genom Programnak. Ez a program vállalta fel, hogy feltárja, meghatározza az ember génkészletét.

– Tíz év elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember leltárt készítsen az eredményekről, hogy vajon mit adott az emberiségnek, az orvostudománynak.

– Az utóbbi kérdésre nagyon egyszerű a válasz. Nem túl sokat. Most azt látjuk, hogy a program sokkal többet nyert a betegségekből, mint a betegségek a programból. Hihetetlen nagy várakozások voltak a program megszületésekor: rövid időn belül meghatározhatjuk a genetikai betegségek hajlamosító tényezőit, új gyógyszerek jelennek meg. Ezek az ígéretek csak részben teljesültek – néhány gyógyszer elkészült, de közel sem állunk ott, mint azt a program irányítói remélték. A legnagyobb eredménye a programnak az emberi népcsoportok genetikájának megértése, illetve annak feltárása, hogy ezek között a népcsoportok között milyen genetikai változatok vannak, és ezek a változatok vajon hozzájárulhatnak-e ahhoz, hogy bizonyos népcsoportok egyes betegségekre nagyobb hajlamot mutatnak, mint mások.

– Meg lehet-e határozni Ádám és Éva genetikai készletét?

– Ha nem is a két mitológiai szereplőét, de annak a két embernek az eredetét nagyjából igen, akiktől mi mindannyian származunk. Az anyai öröklést mutatja az úgynevezett mitokondriális DNS, amely anyáról leányra száll. Az időben visszafelé haladva eljuthatunk egy alapító ősanyához, akit úgynevezett mitokondriális Évának szoktunk nevezni. Fontos, hogy ez az Éva nem az egyetlen nő volt, aki abban az időben élt. A többinek viszont nem maradtak fenn utódai, vagy megette őket egy ragadozó. Az ős-Éva valamikor 120–170 ezer évvel ezelőtt élhetett Kelet-Afrikában. Ugyanilyen logika alapján, az apáról fi úra szálló Y kromoszóma is visszavezethető ős-Ádámhoz, aki egykoron találkozott ős-Évával. A két ős története átfedi egymást.

– Milyen módszerekkel dolgoznak a genetikusok?

– Az emberi népcsoportok rokonsági viszonyainak meghatározására két módszer használható. Az egyik a ma élő emberi populációk tagjaitól gyűjt mintákat – ezek lehetnek elzárt közösségek, illetve keveredéssel létrejött csoportok. Az első csoportra jó példa Izland, a csendes-óceáni szigetek lakossága, az utóbbira az európaiak, az amerikaiak és az ázsiaiak. A genetikai jelek alapján meghatározható, hogy ki honnan származik. Azt is vizsgálhatjuk, hogy a kisszámú alapító, letelepedő által létrehozott népcsoport génmintázata mit mutat az adott területen ma élő népcsoportéval összehasonlítva. Ehhez hihetetlen technikai apparátus kell.

– Mi az előnyösebb, az izoláció vagy a keveredés?

– Az alapító ősök hatása a genetikai betegségek feldúsulásában jelentkezik a leglátványosabban. A Csendes-óceán egyik atollja, a Pingelop-atoll különös hely. Egy tájfun a hétszáz fős lakosságot szinte teljesen elpusztította, mindössze húszan maradtak életben. A túlélők egyike teljes színvak volt, akinek e genetikai betegsége a ma élők jelentős részében kimutatható. Az Atlanti-óceánban fekvő Tristan da Cunha nevű sziget lakóit egy vulkáni kitörés miatt Angliába telepítették. Kiderült, hogy a háromszáz fős közösség fele asztmás volt. Miért? Mert a benépesítő néhány alapító – kalózok és kurtizánok – egyike asztmás volt. Az izoláció tehát feldúsíthatja a káros hatásokat, a keveredés ugyanakkor kihígítja a populációban egyébként meglévő genetikaibetegség-hajlamot. Minél keveredettebb egy populáció, annál kevésbé fordulnak elő benne viszonylag ritka genetikai betegségek. A keveredéssel létrejött egyedek tehát életképesebbek, mint az elzárt, „beltenyésztett” közösségek lakói.

– Éveken át vezetett egy kutatást, amely a honfoglalás kori magyarok és a most élők genetikai állományát hasonlította össze. Mire jutottak?

– Hatvannyolc honfoglalás kori csontot elemeztünk. Ez a mintaszám a világon lefolytatott hasonló célú elemzések között a harmadik legteljesebb. Ezek alapján van egy képünk a honfoglalás kori magyarokról, ami további elemzésekkel pontosítható. Azt tudjuk, hogy az uráli népek férfiai között hatvanhetven százalékban jelen van egy bizonyos genetika jellemző. Ez a bélyeg a ma élő északi finnugorok körében harmincnegyven százalékos arányban fordul elő. A ma élő magyarok és székelyek – 251 férfi mintáját elemeztük – esetében azt kaptuk, hogy mind össze egy székely férfi esetében volt kimutatható ez a jellemző. Ugyanakkor a hét honfoglalás kori férfimintából négyben ott volt. Az anyai ág elemzése azt mutatta, hogy a minta 24 százalékában fordult elő ázsiai vonás, az összes többi európai jelleget mutat. A mai nők esetében viszont alig három-öt százalékos arányban mutatható ki az ázsiai anyai eredet. Azaz felhígult az ázsiai génmintánk, döntően európai eredetű a génkészletünk. Viszont a honfoglaló magyarok nyelvét átvette az itt talált és azóta hozzákeveredett populáció.

– Genetikai téren van-e különbség a környező népekkel?

– Nincs. Amiben különbözünk, az a beszélt nyelv, de ennek nincs köze a genetikához. A magyar beszéd nem jelenti ugyanis azt, hogy az illetőnek magyar génjei vannak – kínaiak, törökök, afrikaiak is beszélik nyelvünket. Mellesleg nincsenek magyar, német, román, szlovák gének. Az embernek magának van egy génkészlete. Az emberi populáció tagjai egymással termékeny utódok létrehozására képesek. Látjuk, hogy nincs elkülönült afrikai, európai populáció, mert a különböző földrészek lakói képesek utódok nemzésére. Elkülönült magyar populációról csak kulturális, szociális, nyelvi alapon beszélhetünk, genetikai szempontból egy európai populációnak számítunk.

– A Honfoglaló gének című könyvében azt állítja, hogy genetikai képtelenség a rasszizmus. De mégis lehet benne valami, hiszen az emberek zömének valakit, valamit utálnia kell ahhoz, hogy ő személy szerint jól érezze magát.

– Az utálat alapja a politika, aminek nincs köze a genetikához. Aki rasszista, az tudományellenes, mert számomra, genetikus számára elfogadhatatlan elveket vall. Az emberi örökítő anyag megegyezése egyébként nemcsak hétköznapi emberekre igaz, hanem a politikusokra is. Ennek tudomásulvétele talán segítene abban, hogy pártok, politikusok közötti ellentétek megszűnjenek vagy csökkenjenek.

Raskó István