Döntés közben kitágul a szembogár

„Szemembe nézz, s a szívembe látsz”… mondja az egykori sláger. Ez a szerelemben már hogyne volna igaz, ám a szembogár nagyságának változása valójában nem a szívről, hanem az agyműködésről informál.

Wolfgang Einhäuser német idegkutató és munkacsoportja egészséges önkénteseken a következő kísérletet végezte el. 2-2 másodpercre öt különböző számot vetített fel nekik, és azt kérte, ki-ki válasszon egyet, de ne árulja el, melyik az. Amint arról a kutatócsoport nemrég közleményben beszámolt, speciális szembogárszkenner segítségével látható volt, hogy a választott számnál a kísérleti alany szembogara (pupillája) az esetek nagy többségében határozottan kitágult.

Közismert, hogy a pupilla sötétben és stresszhelyzetekben nagyra nő, ami a noradrenalin nevű hormonnak köszönhető. Új kutatások alapján a noradrenalin-válasz azt jelzi, ha a vizsgált személy döntést hoz, de a hormon a funkciónak nem kiváltója, hanem kísérője, azaz a döntés megerősítését tükrözi. A hormon a főszereplő abban a mindennapos törekvésünkben, hogy ne habozzunk a döntést végig is vinni, vagyis cselekedni.

Az orvostudomány régen kutatja, miként lehetne a kommunikálni képtelen betegek agyi működését észlelni, megtudni, képesek-e bármit is megérteni, s azt a környezetnek jelezni. Különös és ritka kórkép a bezártság szindróma („locked-in syndrome”), amiben a beteg öntudatán van, de mozogni, környezetével kapcsolatba lépni teljességgel képtelen. Az állapot találó francia elnevezése: maladie de l’emmuré vivant („élve elfalazva” betegség). A kiváltó ok általában agysérülés, szélütés. A gyógyulás szinte lehetetlen, reményteli tehát, ha e betegek agyi funkcióiról legalább a pupilla mozgása valamit elárul.

Christopher Summerfield oxfordi kutató egyáltalán nincs meggyőződve, hogy a szembogár változása valóban az agy döntési funkciójával függ öszsze. Sokkal inkább szól arról az izgalmi állapotról – állítja –, ami a döntéseket kíséri. Ellenérvül egy másik kísérlet szolgál. Ebben az egyik csoport tagjait egyes számok kiválasztásakor pénzzel jutalmazták, a másik csoportét nem. Nyilvánvalóvá vált, hogy pupillatágulat csakis a szám kiválasztásához kötődik, a jutalomhoz nem, tehát nem tekinthető izgalmi reakciónak.

John-Dylan Haynes a berlini Bernstein Intézetben az agyi funkciók MRI-vizsgálatával követi nyomon a döntési mechanizmusokat. Szerinte a pupillareakció valóban megfelelő információt nyújthat. Az egyszerű kérdéseket vagy a választási lehetőséget monitoron kell a betegek szeme elé tárni. Nagy előny, hogy a pupilla mozgását érzékelő készülékek nemcsak olcsóbbak az MRI-nél, hanem könnyen szállíthatók is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.