Sokan úgy vélik, hogy az iskolázottak körében divat ateistának lenni. Hízelgő adat a nem hívők számára, hogy az oxfordi egyetemisták között található az eddig Angliában vizsgált csoportok közül a legnagyobb számú hitetlen – írja a New Scientist. A 2007-ben megkérdezett 728 diák 48,9 százaléka azt vallotta, hogy semmilyen istenben nem hisz, 49,6 százalékuk pedig azt, hogy nem tartozik semmilyen vallási csoporthoz. Bár nagyon kevés brit nevezte magát „ateistának” (a legtöbb felmérés szerint 5 százalékuk), meglepő módon az oxfordi csoportban 57,3 százalék vallotta ezt.

Miután az ateizmus az iskolázott és tájékozott emberek körében természetesnek tűnik, a fenti adatok nem is olyan meglepőek. Vajon egy ilyen felméréskor tényleg arra kell számítani, hogy az egyetemisták elég bölcsek ahhoz, hogy helyesen ítéljék meg azt, amit híres tanáruk, Richard Dawkins „az önelégült gondolkodásellenes katapult szörnyű megnyilvánulásának” vagy amit mások egyszerűen csak „hitnek” neveznek? Igaz lenne a mondás, hogy „ahol az értelem uralkodik, ott Isten visszavonul”?

Természetesen soha semmi nem ennyire egyszerű. A fenti felmérésben például, a posztgraduális képzésben részt vevő diákok (azaz a még tanultabbak) jelentősen nagyobb számban vallották magukat vallásosnak, mint az egyetemisták. Bár a posztgraduális képzésben számos nem európai diák is részt vesz, és ez nyilvánvalóan jelentősen befolyásolja az eredményt, ebből akár azt a következtetést is le lehet vonni, hogy nincs közvetlen kapcsolat az ateizmus és az iskolázottság között.

A helyzet értékeléséhez érdemes figyelembe venni a World Values Survey adatait is, melyek a szocio-kulturális, morális, vallási és politikai értékek globális helyzetéről adnak felvilágosítást. A 2005-ös eredmények azt mutatják, hogy egyértelműen pozitív kapcsolat áll fenn az iskolázottság és a hitnélküliség között, ám a hatás némileg kisebb az egyetemet végzetteknél (14,8 százalék vallotta magát nem vallásosnak), mint a csak érettségivel rendelkezőknél (17,2 százalék).

Érdekes módon a vizsgálat arra is fényt derített, hogy szoros összefüggés mutatkozik az iskolázottság és az „irracionálisnak” tartott dolgokban való hit között. Például a csak általános iskolát végzetteknek mindössze kb. harmada hitt a telepátiában, míg az egyetemet végzetteknek kicsit több, mint a fele.

Egy 2008-as manchesteri felmérésből viszont az derült ki, hogy az iskolázottsággal nőtt a vallásosság. A 25–34 éves, fehér bőrű, diplomás férfi ak 25 százaléka vallotta magát ateistának, 40 százalékuk pedig hívőnek. Nőknél kisebb a különbség a két csoport között, ám a tendencia körükben is azonos. Bár a különböző etnikai csoportoknál a kép összetettebb, a tendencia szintén ugyanez. Tehát a feltételezés, hogy az iskolázottsággal csökken a vallásosság, nagy általánosságban már nem biztos, hogy igaz.

A vallásossággal, ateizmussal kapcsolatos kérdésekre egy nemrégiben Oxfordban tartott konferencián próbáltak válaszokat keresni. A kutatók úgy vélik, a probléma gyökere abban rejlik, hogy a kutatás „vakfoltját” maga az ateizmus jelenti. Sok XIX. századi kutató például ateista volt, akik nem értették, hogyan hihetnek annyian egy olyan abszurd dologban, mint Isten. Nem vették észre, hogy talán saját tényként kezelt hitetlenségüket kellett volna górcső alá venni. A szociológusok, pszichológusok, közgazdászok, antropológusok mind-mind ügyes magyarázatokat találtak a széles körben elterjedt elfogultságra: a teista hitre, és ez már önmagában felveti azt a kérdést, hogy ha a vallás olyan természetes velejárója az emberi fajnak, akkor miért ateisták, különösen Nyugat-Európában mégis olyan sokan (pl. 2008-ban a britek 43 százaléka).

Úgy tűnik, nem az istenhívő elme tudományos vizsgálatára lenne szükség, hanem inkább az ateistáéra. Ki kellene deríteni, hogy egyesek miért nem fogékonyak erre a természetfeletti erőre. Vajon a nem vallásos emberekből „hiányzik” valami ehhez? Esetleg bizonyos körülmények között ez a képesség bennük más útra terelődik, elnyomás alá kerül vagy felülíródik? Jó lenne tudni azt is, hogy hogyan működik az „én”, és miképp változnak meg érzelmi erőforrásaink istenhit nélkül. Fontos lenne megértenünk, hogy a nem hívő emberek miként találnak értelmet az életükben, és miként ágyazódik bele és formálja a gondolkodás nem teista rendszere azokat a különböző kultúrákat, amelyekben léteznek. Azt is ki kellene deríteni, hogy hogyan oszlanak meg ezek az alternatív értelemgyártó rendszerek a társadalmak között, miként egyesítenek vagy választanak szét minket, és vajon a nem vallásos csoportok magukba foglalnak-e a vallással általában összefüggő proszociális elemeket?

Az ismeretlen vizeken való hajózás megkönnyítéséhez a kutatók 2008-ban létrehozták a nemzetközi és interdiszciplináris Non-religion and Secularity Research Networköt (NSRN-t, a Nem vallásos és Szekuláris Kutatási Hálózatot). Az említett oxfordi konferencia jelentette az NSRN avatóját. Ez volt Európában a második ilyen témával foglalkozó tudományos találkozó; az elsőt 1969-ban a Vatikán hívta össze.

A résztvevők szerint az első és legfontosabb feladat egy tudományos fogalomtár kialakítása lenne. Például az „ateista”, „nem ateista”, „nem vallásos”, „nem hívő”, „istentelen” szavakat könnyen hihetnénk egymás szinonimáinak, holott nem azok. Az NSRN működésének eredményeként betekintést kaphattunk az iskolázottság és az ateizmus közötti kapcsolatba. Az angol David Voas szerint azért lehet a diplomások között mégiscsak több hívő, mert a tanultabb emberek sokat töprengenek a valláson, és eléggé magabiztosak ahhoz, hogy mellette vagy ellene döntsenek. Nem az a lényeg, hogy melyik nézet (a hivőség vagy a hitetlenség) a helyesebb, hanem az, hogy az iskolázottság könnyebbé teszi, hogy eldöntsük miben hiszünk, vagy hogy kifejtsük ilyen irányú meggyőződésünket. Colin Campbell szerint általában az iskolázottak fogalmaznak meg először kulturális távlatokat, és ha ezek a távlatok népszerűekké válnak, akkor az egész társadalomban elterjednek. Miután az adott távlatokkal kapcsolatos iskolázottsági szintek kiegyenlítődnek, az intelligencia vagy az iskolázottság és a kulturális változás nem is annyira lényeges, mint az első ránézésre tűnik.

Az ateista vagy nem vallásos emberek szélesebb körű és alaposabb tanulmányozása mindenkinek a hasznára válhat. A hívők számára bátorságot adhat, hogy a legutóbbi vizsgálatok szerint a nem vallásos emberek mégsem okosabbak, értelmesebbek, a nem hívők pedig annak örülhetnek, hogy mégsem a társadalom perifériájára sodródott csoportot képviselik. Számos társadalomban az emberek „normális” és jelentős létszámú részét képezik.

„Valószínűleg nincs Isten. Állítsd le a gyötrődést és élvezd az életet!” – Richard Dawkins már élvezi. A híres tudós a tavalyi brit ateista kampány buszánál