Netcenzúratervek

Az Európai Bizottság arra készül, hogy a jelenleginél jóval szigorúbb büntetéseket irányoz elő a gyerekek szexuális kihasználásával, illetve a netbűnözés egyéb megnyilvánulásaival kapcsolatban. A javaslat legvitatottabb pontja az illegális tartalmakhoz történő hozzáférések korlátozása, illetve blokkolása.

A korlátozás a gyakorlatban a kérdéses oldalak megjelölését és a hatékony tartalomszűrő szoftverek elterjesztését jelentené, a blokkolás pedig az internetszolgáltatókat kötelezné rá, hogy kiiktassák az illegális anyagokat tároló szervereket az internet forgalmából.

A blokkolás ellen eddig többek között dán és német politikusok tiltakoztak. Utóbbiak szerint a legtöbb ártalmas tartalom a fájlcserélő hálózatokban forog, így a blokkolás nem érné el a célját, a tartalomszűrés sokkal hatékonyabb. (Ráadásul a lekapcsolt szerverekről az anyagok a tapasztalatok szerint átkerülnek másik gépekre.) Az AK Zensur nevű jogvédő csoport arra hívta fel a figyelmet, hogy a küzdelmet jobb lenne az egységes szabályozással kezdeni.

Példaként említették, hogy egyelőre az EU-ban nem egyértelmű, mi számít gyermekpornográfiának. Emiatt egy-egy hatósági látókörbe került pedofiloldal eltüntetése hetekbe vagy hónapokba is beletelik, míg például a világosabb jogi megítélés alá eső pénzügyi adathalászokat vagy álbanki oldalakat a jelenlegi törvények alapján is órákon belül le tudják kapcsolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.