Energiatermelő járgányok különös versenye

Május elején Drezdától északra, Lausitzban gyűlnek össze az alternatív autókat tervező középiskolás és egyetemista diákok elképesztő formájú, autónak mondott járgányaikkal. Tavaly két magyar építésű kocsi versenyzett, a kecskemétiekkel együtt most három hazai team küzd.

Az előző Shell Eco-marathonokon ott volt, bizonnyal most is ott lesz a legfurcsább formájú és színű – rózsaszínű óvszerre emlékeztető – címet kiérdemelt négykerekű. A cél idén sem változott: egy liter üzemanyaggal minél messzebb jussanak az eszközök.Az se baj, ha nem benzinnel vagy dízellel működnek. Egy bonyolult számítás alapján a hidrogénmeghajtást, vagy éppen a napelemes autó fogyasztását is össze tudják hasonlítani a hagyományos erőforrásokkal. A tavalyi verseny 202 csapata között két magyar akadt: a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépészmérnöki Karának válogatottja egy ötven köbcentis robogómotor átalakításával állt rajthoz, a győri Széchenyi István Egyetem csapata napelemes autóval mérette meg magát. „A nagy európai autógyárak képviselői állítják, hogy az itt látott megoldásokból ötleteket merítenek. A fiatalok ugyanis roppant kreatívak” – tájékoztatta lapunkat a tavalyi lausitz-i versenyen Kapitány István, a Shell egyik alelnöke, hogy miért is szervezik meg évről évre ezt a versenyt.

A budapestiek járművének külseje nem változott, de belül minden más lett
A budapestiek járművének külseje nem változott, de belül minden más lett

A tavalyi, huszonötödik viadalon fura rekordok születtek. Egy francia középiskolások által kreált járgány egy liter üzemanyaggal 3771 km-t tett meg. Egy norvég csapat pedig elérte, hogy négykerekűjének az egy kilométerre eső károsanyag kibocsátása 2,6 gramm volt. (Egy átlagos városi kocsi kb. 160 g szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként!)

Idén a tavalyi kettő helyett három magyar csapat indul a huszonnégy nemzet kreatív és ifjú autófejlesztőit tesztelő versenyen. A most debütáló kecskeméti főiskola egy dízeles autóval száll ringbe. A Budapesti Műszaki Főiskola csapatának járgánya tavaly 282 kilométert tett meg egyetlen liter benzinnel. Idén alkohollal hajtott szerkezettel neveztek. Laky Zoltán intézeti mérnöktől tudjuk, hogy a karosszéria maradt, de belül minden változott. Csökkent a súly, jobb lett az elektronika.

A győri Széchenyi István Egyetem napenergiával működő járműve szintidőn belül teljesítette tavaly a pályát, tartotta a tervezett átlagsebességet, ám a versenykiírásnak azt a feltételét, hogy a futam alatt a járműnek több energiát kell előállítania, mint amennyit elfogyaszt nem tudták teljesíteni – a borús időben erre esélyük sem volt. A győrieknél erre az évre átalakult a kocsi formája, módosult a napelemek elhelyezése és azok eloszlása a kocsi felületén. A győri csapat egyik vezetőjétől, Erdei Attilától tudjuk, hogy a kocsi egész teteje egy egybefüggő napelemes rendszer lett. Az energiatárolás terén is fejlődtek, hiszen idén nem hagyományos ólom, hanem lítiumion akkumulátorokban tárolják a nap által termelt villamos energiát. Ez jobb hatásfoka és jelentősen kisebb súlya miatt nagy előrelépés. A változásnak ára is van, ezek az akkumulátorok jóval drágábbak és sokkal veszélyesebbek is a hagyományosnál. Az autó már nem túl jelentős túlfeszültség esetén is kigyulladhat, ezért egy biztonsági töltésvezérlő rendszerrel bővítették a kocsi villamos rendszerét. A fejlesztésekkel sikerült az autó tömegét 140 kg alá vinni, ami több, mint 10 százalékos súlycsökkenés, ami nagy eredmény. A győriek alapvetően mégis az égiekben bíznak. Felhőmentes napsütést remélnek, mert egyébként nehezen teljesíthető a „több energiát termeljünk, mint amennyit fogyasztunk” feltétel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.