Mintavétel egy kozmikus kőrakásból
A kisbolygók a Naprendszer „időkapszulái”. A Naprendszer kialakulásakor ezek a parányi, gyakran csak néhányszor száz méteres égitestek nem álltak össze nagyobb bolygóvá, így nem kezdődhetett meg a nagybolygókra jellemző differenciálódás. A „kozmikus kőrakásoknak” is nevezett égitestek a Naprendszer kialakulása óta megőrizték összetételüket, ezért a Naprendszer létrejöttének kutatására az aszteroidák vizsgálata a legjobb recept.
Az eddigi űrszondás küldetések során a szondák legtöbbször csak fényképezték, távolról tanulmányozták ezeket az égitesteket, így próbálva minél több információhoz jutni közvetlen környezetünk őstörténetéről. Nem véletlen hát, hogy a csillagászok és a geológusok régi vágya a kisbolygók öszszetételének közvetlen vizsgálata. Ez kétféleképpen volna lehetséges. Vagy egy leszállóegység hajt végre fedélzeti laboratóriumában automata méréseket, vagy a Földre visszahozott mintákat elemzik a kutatók. Utóbbi esetén persze több információhoz juthatunk, a minta pontosabb, részletesebb elemzéseknek volna alávethető.
Eddig mindössze egyetlen alkalommal kísérelték meg a kisbolygóról történő mintahozatalt. A japán űrhivatal Hájábuszá (Hayabusa) nevű űrszondája az Itokawa kisbolygó esetében próbálkozott a mintavétellel 2005-ben. A talajt néhány alkalommal mindössze érintő űrszonda a felcsapódó porból igyekezett egygrammnyi mintához jutni, ám a próbálkozás sikere a felmerült technikai problémák miatt máig kétséges. A szonda leszállóegysége jelenleg a Föld felé tart, a tervek szerint 2010 júniusában landol Ausztráliában.
A NASA egy nagyobb mintahozó küldetést tervez. Az egyelőre OSIRIS-REx munkanéven futó küldetés egy kisbolygó körül pályára álló űrszonda programjáról szól. A szonda nagy felbontású képei alkalmasak lennének az égitest háromdimenziós számítógépes rekonstrukciójának megalkotására. Ez hozzásegítené a szakembereket az aszteroida élettörténetének megismeréséhez, felépítésének megállapításához. Mindezek igen fontos adatokat jelentenek például a kisbolygó becsapódása elleni védekezés tekintetében: hiszen másképp kell védekezni egy tömör testtel vagy egy lazán összeálló „kőrakással” szemben.
Az OSIRIS-REx ezt követően folyamatosan csökkentené pályamagasságát, majd a felszínhez egészen közel ereszkedve robotkarjával mintát venne az égitest talajából. Az ilyen típusú mintavétel igen furcsának tűnhet egy nagyobb gravitációval rendelkező égitest esetében. Ám a kisbolygók gravitációs tere olyan kicsi, hogy az egy méterről leejtett test akár csak percek, órák alatt érne le a felszínre. Ilyenkor a felszín érintésével történő mintavétel technikailag még egyszerűbben is valósítható meg, mint a leszállás.
Ha ugyanis a terv a leszállás volna, fennáll a veszélye annak, hogy a leszállóegység mintegy visszapattan az égitest felszínéről, ahelyett, hogy ott maradna. (Kiváltképp igaz ez, ha fékezőrakéták alkalmazására kerül sor.) A mintavételt követően a szonda visszatérne a Földre, hogy tárolótartálya ejtőernyős fékezéssel, biztonságban landolhasson a felszínen.
A NASA a programot még nem választotta ki megvalósításra, jelenleg három kutatócsoport verseng egymással saját programjának győzelme érdekében. Az OSIRIS -REx mellett egy a Hold déli pólusát vizsgáló mintahozó küldetés (a MoonRise szonda), valamint egy Vénuszra leszálló űreszköz (SAGE) esélyes a támogatás elnyerésére. Hogy a három terv közül melyik valósul meg, még a jövő zenéje, ám a tervek szerint valamelyik 2018-ig mindenképp elindul. Ugyanakkor az új elnöki adminisztráció sokkal inkább támogatja az űrszondás programokat, mint az űrhajózást, így nem kizárt, hogy végül mindhárom szondát megépítik.
