Technofile

Nyugdíjba megy az XP

A gyártó tájékoztatása szerint egyes Windows-verziók támogatása hamarosan megszűnik. A szervizcsomag nélküli Windows Vista támogatása 2010. április 13-ig, a Windows XP 2. szervizcsomagjának (SP2) támogatása 2010. július 13-ig él. Ha a felhasználó a fenti verziók valamelyikét futtatja, ezután nem kap majd újabb biztonsági frissítéseket.

Húsz év adatlopásért

Húsz év börtönre ítélték az Egyesült Államokban azt a hackert, aki társaival valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyi adatlopását hajtotta végre. A 28 éves Albert Gonzalez két külföldi állampolgárságú cinkosával együtt feltörte több nagyvállalat számítógépes rendszerét, hozzájutott több mint 130 millió bankkártya adataihoz és ezzel csaknem 200 millió dolláros kárt okozott.

Háttérnetezés

Fél év alatt egy órával nőtt a tévénézés közbeni számítógépezés napi átlaghossza az Egyesült Államokban. Tavaly decemberben már három és fél órát számítógépeztek tévézés mellett a két tevékenységet párhuzamosan űzők, míg fél évvel korábban 2 óra 29 percnyit.

Informatikai fejletlenség

A 46. helyre csúszott vissza Magyarország a Világgazdasági Fórum (WEF) most közzétett információtechnológiai fejlettségi rangsorában a tavalyi 41-ről. A tavaly még Magyarország mögött szereplő Kína és India az idén megelőzött minket. A lecsúszás folyamatos, két éve még a 37. helyen álltunk. Az idei felmérésben legroszszabbul a piaci környezet, a kormányzati és az egyéni felkészültség kategóriájában teljesített Magyarország.

Idősebbek is elkezdhetik

80 év felett sem késő az internet vagy a mobiltelefon használatát megtanulni – ez a fő célkitűzése a Németországban terjedő országos mozgalomnak. A maroktelefon vagy épp az internet az idősek számára nélkülözhetetlen, biztonságérzetet teremt és akár életet is menthet. Mindezt szem előtt tartva felvilágosító tanfolyamok szervezésébe kezdtek a 60 év feletti korosztály számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.