Tudás- és technológiatranszfer a fejlesztés szolgálatában

A Debreceni Egyetemen megvalósuló innovációs és technológiatranszfer folyamatok menedzselését a 2005-ben megalakult Tudás- és Technológiatranszfer Iroda végzi – mondta érdeklődésünkre Balogh Judit, az iroda igazgatója. Elmondása szerint az iroda az elmúlt években ismertté tette nevét és szolgáltatásait, s integrálta működését az egyetem intézményi rendszerébe, így mára az egyetemi és főiskolai kutatók számára a teljes innovációs lánc mentén nyújt szolgáltatásokat.

Az iroda szolgáltatásainak regionális szintű kiterjesztését segíti elő az Új Magyarország Fejlesztési Terv által támogatott „Tudás- és technológiatranszfer az Észak-Alföld régió felsőoktatási intézményeiben” című projekt. Balogh Judit azt mondta: a TÁMOP 4.2.1. számú projekt 2009–2010-es évben számos eredményt ért el. Elvégezték a Debreceni Egyetem tudástérképének felmérését, elkezdték a felmért projektek előszűrését és meghatározták a besorolási kategóriákat. Az igazgató hozzátette: szerződéses formában rögzítették a Debreceni Egyetemen és környezetében tevékenykedő, az egyetemi infrastruktúrát igénybe vevő, mintegy harminc céggel folytatott együttműködések kereteit. Az iroda sikeresen vett részt a Debreceni Egyetem által elnyert hét TÁMOP-4.2.2 és az innovatív kutatói team pályázatok előkészítésében, s az ehhez kapcsolódó feladatok koordinálásában.

A további eredményekről szólva kifejtette: megalakult az ICONO-Pharma Kft., amely – egy sikeres pályázat eredményeként –az orvos- és egészségtudományi centrummal közösen létrehoz egy Innovációs és Technológiai Parkot. Üzletfejlesztési tanácsadással támogatják a Fluipharma Kft. létrehozását, mely szimulált gyári körülmények között képez majd technikusokat a gyógyszeripari szereplők számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.