Képzőképzés

A Debreceni Egyetemen az angol nyelven indított programok növekvő népszerűsége miatt az eddigieknél is nagyobb igény van angolul kiválóan beszélő, magasan képzett, kiemelkedően jó kommunikációs képességekkel rendelkező oktatókra.

Ehhez nyújt segítséget a TÁMOP 4.1.2.C keretében elnyert „Program az idegen nyelvi kompetencia fejlesztésére és a vezetői hatékonyság javítására a Debreceni Egyetem oktatói, valamint közép- és felsővezetői körében” című projekt.

A több mint 56 millió forintos projektről Jenei Attila a Nemzetközi Oktatási Központ igazgatója elmondta: az angol nyelven oktató munkatársaknak az előadásokon 45-90 percen át kell folyamatosan, érthetően, nagy nyilvánosság előtt beszélni, amihez nem pusztán igen komoly nyelvismeret, de jelentős improvizációs készség is szükséges. A szűkebb keretben zajló oktatási tevékenységek során az oktatóknak képesnek kell lenniük egy tantárgy elmagyarázására, a hozzájuk intézett kérdések megértésére, s a válasz megfogalmazására. Ennek alapján merült föl egy specilkus, az egyetemi igényekre szabott nyelvi képzés megszervezése, amely alkalmas az angol nyelvű oktatásba bevont munkatársak hatékony felkészítésére.

Telt ház az előadásokon
Telt ház az előadásokon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.