A videó tanúsága szerint a németországi Tübingen szemklinikájának munkatársai örömujjongásban törtek ki, amikor az operációt követően a 22 éves Denn Miika, némi töprengés után felismerte a szeme elé helyezett tárgyakat. A páciens számára ez maga volt a csoda, hiszen retinitis pigmentosában, a szem ideghártyájának fokozatos pusztulásával járó örökletes betegségben szenvedett, és már csak árnyakat látott.

Korábban is próbálkoztak a látás mesterséges pótlásával. Kaliforniai kutatók szemüvegbe épített, komputer vezérelte mikrokamerával és szembe ültetett elektródák segítségével adták vissza (igen gyengén) az emberi látást. Folyamatosan kísérleteznek őssejtbeültetéssel is. Ám úgy tűnik, az igazi tudományos áttörés a tübingeni csapat érdeme, hála húszéves mikrosebészeti és számítógépes fejlesztéseiknek.

Nem kis műtéti beavatkozásról van szó. A négyórás operáció során először kiszívják a szemgolyót körülvevő folyadékot, aztán oldalról bevezetnek egy háromszor három milliméter nagyságú mikrocsipet. Ezt óvatosan a szem hátsó részén elhelyezkedő ideghártya éleslátásért felelős része, a macula alá tolják és rögzítik. A csip a továbbiakban hasonló elven működik, mint a digitális kamera, nyilatkozta a beavatkozást végző szemorvosi team vezetője, Zrenner Eberhart professzor. A beültetett apró számítógépes alkatrészbe 1500 miniatűr fotocellát zsúfoltak be, amely a bejövő fényt érzékelve, azt mikroárammá alakítja át. Ez aztán ingerületbe hozza az ideghártyából kilépő látóideget, és azon keresztül az agykéreg megfelelő részébe jut az impulzus. A fotocellák tehát tulajdonképpen az ideghártya elpusztult csapjait és pálcikáit helyettesítik. A csiphez tartozik egy parányi vezeték is, amelyet kivezetnek a szemüregből, és amely kívülről komputerhez csatlakoztatható. A műtéttel azért nem tér vissza a teljes látás, ráadásul az agynak a beérkező fényimpulzusok feldolgozását, értékelését is fokozatosan (újra) meg kell tanulnia. De a magasan fejlett emberi idegrendszer igen tanulékony. Miika, az úttörő páciens arról számolt be, hogy eleinte csak foltok ugrándoztak a szeme előtt, és képtelen volt felismerni bennük bármilyen rendszert. Ám három-négy nap múlva már egyre jobban ment a dolog. Kezdetben egyszerű tárgyakat látott meg, például kést, villát. Hamarosan aztán betűket is megnevezett, igaz, csak ha öt-nyolc centiméter nagyságúra nagyították ki. Végül meglátta az emberi sziluetteket, megmondta, ki magasabb, ki alacsonyabb, és már egyedül közlekedni is tudott közöttük. Mindez egy egészséges ember számára nem tűnik túl nagy eredménynek – egy vak számára maga az újra felfedezett világ.

A szilíciumból készült mikroszkopikus nagyságú elemeket tartalmazó csip sajnos még rettentően drága, és a költségeket tovább növeli, hogy speciális műanyag védőburokkal is el kellett látni, amely megvédi a szervezet sós közegétől. Ehhez a tudósok sokat felhasználtak más, az emberi szervezetbe ma már rutinszerűen beültetett eszközök fejlesztéséből, többek között a szívritmust szabályozó pacemakerek és a belső fülbe helyezett hallásjavító technikákból. Sikeresen, mert az első műtét óta további tíz 26–57 év közötti önként jelentkezőn kipróbálták a műszemet, és egyik beültetett csip sem indított meg a szemben kilökődési és gyulladási reakciót.

Sokat kell persze még dolgozni a mesterséges látás tökéletesítésén, és ha sikerül is, a rendkívüli költségek miatt hoszszú ideig még szó sem lehet tömeggyártásról. Ám a Rubikont átlépték: a műszem lát.