Az ingyenesség kora

A zárt forráskód és a fizetősség (eddig) megingathatatlan híve, a Microsoft ingyenes vírusvédelmi programmal állt elő.

Hogy mekkora nyomás alá helyezi a szoftvergyártókat az internet az ingyenesség „tárgyában”, azt a felhasználók nagy tömege akkor értette meg, amikor a Nokia díjmentesen hozzáférhetővé tette saját navigációs alkalmazását.

A mostani lépés azonban még mellbevágóbb: a zárt forráskód és a fizetősség (eddig) megingathatatlan híve, a Microsoft ingyenes vírusvédelmi programmal állt elő.

A cégnek eddig is létezett már internet-biztonsági technológiája, méghozzá nem is rossz: az üzleti felhasználóknak szánt Forefront a maga szegmensében sikeres (fizetős) terméknek számít. Az újdonság, az immár magyarul is hozzáférhető Microsoft Security Essentials (MSE) a Forefront alapjaira épül, ám otthoni használatra készült, és nem kell érte fizetni (sőt, még regisztrációt sem igényel – cserébe azonban csak eredeti, jogtiszta Windowszal használható).

A Microsoft honlapjáról letölthető vírusvédelmi csomag az első kommentek szerint elsősorban abban tér el a már piacon lévő alkalmazásoktól, hogy nem is létezik fizetős verziója. (Ingyenes megoldásokat ugyanis más is kínál, ám többnyire olyan formában, hogy az adott szoftver „mindent tudó”, prémium verzójáért fizetni kell.)

A másik különbség, hogy az MSE kicsi és gyors, azaz mérsékelt az erőforrásigénye, és nem lassítja érezhetően a számítógépet. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy nincseken kompatibilitási problémák a szoftver és az operációs rendszer között. A minimális rendszerkövetelményt az XP igényei szabják meg: ha egy gépen XP fut, akkor azon az MSE is működőképes.

Hogy mi ebben az üzlet, azt egyelőre a szaksajtó is csak találgatja. A gyártó álláspontja szerint az ügyfelek elvárnák a Windowstól, hogy biztonságos legyen, ám ezen a téren a cég eddig másokra volt utalva, mivel nem volt saját védelmi megoldása. Az MSE tehát ebből a szempontból arculatjavító elemként is felfogható.

Budai Péter, a vállalat biztonsági vezetője szerint a korábbi partnereknek (a Windowsra vírusirtót fejlesztő vállalkozásoknak) sok pénzt hozott az eddigi modell, a felhasználók viszont kevéssé kedvelték. Vagyis az ingyenesség dolgában végül is nép döntött. Az újdonság sorsát immár az fogja eldönteni, hogy a fizetős alkalmazásokhoz szokott, bizalmi elven működő piac menynyire árérzékeny – meg persze az is, hogy az MSE menynyire bizonyul jónak a gyakorlatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.