Gátszakító kemoterápia
Lehetséges, hogy alapjaiban változtatja meg a kemoterápiás kezelést John Boockvar módszere, amellyel az erős rákellenes gyógyszer nagy adagját egyenesen az agytumorba juttatják. Ha az egész koponyát elárasztanák vele, nagy lenne az agyvérzés vagy az agyduzzadás veszélye. Jól célozva viszont apró áttétek is elpusztíthatók a környező szövetek károsodása nélkül.
Az agydaganatok és az ideggyógyászati betegségek kezelésében mindig komoly problémát okozott, hogy közvetlenül az agyba juttassák a gyógyszereket, hiszen a vér-agy gát, ez a természetes védekező rendszer, sok gyógyszert képes távol tartani a koponya belsejétől. Azért fejlődött ki, hogy ne engedje az agyszövetbe jutni a káros vagy mérgező anyagokat és mikrobákat. Főleg olyan sejtekből áll, amelyek bevonják a hajszálerek falát, és olyan szorosan sorakoznak, hogy a vérrel szállított molekulák nagy része nem képes áttörni rajtuk. Megnyitására akadt eddig is néhány (nem igazán kifi nomult) lehetőség – bizonyos szerek, amilyen például az először több mint 20 éve alkalmazott mannitol, átmenetileg kitárják a kaput.
A New York-Presbiterian Weill Cornell egészségügyi központban zajló vizsgálat finomabb eszközzel igyekszik megteremteni az átjárhatóságot, és különösen nagy dózist juttatni a modern gyógyszerekből közvetlenül a halálos daganatokba. A módszerrel ötvenszer magasabb gyógyszerszintet sikerült elérni annál, mint amikor intravénásan adták be a betegnek ugyanazt a szert.
Nagyon vékony, rugalmas mikrokatétereket juttatnak a test egyik artériáján keresztül az agy apró ereibe, így tudják a kemoterápiás szert közvetlenül a tumorba vagy – eltávolítása után – a helyére fecskendezni. A katétereket egyébként arra használják, hogy az agyvérzés kezelése során vérrögképződést gátló szert juttassanak az agyba.
John Boockvar sebészprofesszor vizsgálatai tavaly augusztusban kezdődtek, és máig sem lépték át a kezdeti szakaszt. Ebben a fázisban arra kell fényt deríteni, hogy biztonságos-e, illetve milyen dózisokban biztonságos a kiválasztott (a tumor fejlődéséhez nélkülözhetetlen új vérerek kialakulását gátló) gyógyszer közvetlen bejuttatása az agy ereibe.
Az első néhány páciens mágneses rezonanciás (MR) vizsgálata során úgy tűnt, a kezelés elsöpörte az erősen rosszindulatú daganatfajta, a kiújuló glioblasztoma minden jelét. Ám az első beteg az örömteli MR-lelet ellenére októberben elhunyt. Halálát a boncolási lelet szerint az agy más részén kialakult áttét okozta. Sajnos tehát a nagyszerű MR-eredmény sem jelenti azt, hogy a beteg biztosan meggyógyult.
Az ilyen klinikai vizsgálatok nemcsak szakmai szempontból nagyon bonyolultak, de emocionális és etikai tekintetben is. Az orvosok kutatói ambíciójuk és gyógyítói kötelezettségeik között egyensúlyoznak, meg kell találniuk a határvonalat a betegek túlzott reményekkel való kecsegtetése és nem kellő bátorítása között. A vizsgálódás mellett szól az is, hogy egyéb előnyök is igazolódhatnak menet közben. Ha sikerül például kifejleszteni egyes neurológiai betegségek – mondjuk a szklerózis multiplex vagy a Parkinson-kór – gyógyszereit, esetleg azok célba juttatásánál is szükség lehet Boockvar eljárására. Ő maga erről egyelőre csak a glioblasztoma kapcsán foglalhatott állást: „Én azt mondom a betegeimnek, hogy megpróbálom meggyógyítani őket, de tudniuk kell, hogy ez a daganat napjainkig gyógyíthatatlan betegségnek számít.”
Egy tumor akkor is kiújulhat, ha kioperálták, illetve kemo- és sugárterápiával utókezelték. A glioblasztomások jelenleg a legjobb kezelés mellett is csupán körülbelül 15 hónapig maradnak életben. Szerencsére az utóbbi öt évben a kétéves túlélés aránya 8-ról 25 százalékra nőtt. Ennek egyik oka, hogy az orvosok széles körben kezdték alkalmazni a legújabb kemoterápiás szereket a sugárkezeléssel együtt. Némelyik modern gyógyszer, amely kémiai szerkezetét tekintve nem túl nagy méretű, képes minden külön beavatkozás nélkül átszivárogni a véragy gáton. Dr. Boockvar azt reméli, ha két évig életben tudja tartani betegeit, az idő újabb előrehaladást hoz, amely sokak életét jelentheti.
