Kordos László igazi csillag

Az északi égbolt egyik csillagképe a Cassiopeia. A meganynyi csillagból álló halmaz egyike tegnaptól az egyik legkiválóbb hazai ismeretterjesztő, Kordos László nevét viseli.

A Tudományos Újságírók Klubja által évente odaítélt „Az év Ismeretterjesztő Tudósa Díjat” az a szakember kapja, aki a tudományos ismeretek közérthető, de ugyancsak magas színvonalú átadásában is kiemelkedően aktív és sikeres. A Magyar Állami Földtani Intézetet igazgató Kordos professzorhoz hasonlóan az elmúlt években csillagot kapott Simonyi Károly, Vekerdi László, R. Várkonyi Ágnes, Csányi Vilmos, Marx György, Falus András, Csermely Péter, Vámos Tibor, Freund Tamás és Lukács Béla.

Az ismeretterjesztést nehéz tudománynak ismerte el a díjátadó ünnepségen Pálinkás József, az MTA elnöke is, aki szerint a túlspecializálódott eredményeket nem mindenki tudja közérthetően átadni. Minden tiszteletet megérdemelnek azok a kutatók, akik el tudják mondani, hogy mit, miért tesznek, akik közérthetőségükkel fel tudják kelteni a fiatalok érdeklődését tudományterületük iránt. Ez amunka legalább olyan erőfeszítést, odafi gyelést igényel, mint magának a kommunikálásra érdemes eredménynek a létrehozása.

A „csillagos” Kordos László írt tizenkét könyvet – a Magyarország barlangjai címűt a nagyközönség is jól ismeri –, megfogalmazott hatszáz közleményt. A gerinces őslénytan, az emberré válás korai szakaszát kutatja. Neki köszönhető, hogy Rudabánya a világ egyik legfontosabb lelőhelye. A tavalyi év rudabányai termése egy gyakorlatilag ismeretlen főemlős állkapcsa, amelynek segítségével akár az,állat hiteles mását is megalkothatják. Legújabb kutatásai azt bizonyítják, hogy az emberré válás nem kizárólag Afrikában játszódott le, hanem Európa is fontos szerepet játszott ezen a téren. A tévedés jogát fenntartja, mert vallja, hogy a gondolatok az újabb leletek ismeretében mindig újra rendeződnek. Ő ezt tekinti tudománynak. Azt is mondja, hogy alkalmazkodnunk kell a klímaváltozáshoz és sok máshoz, mert egy emberöltőn belül a Föld népessége eléri az élhetőség határát. Emiatt is tudnunk kell, hogy van-e határ az üzlet és a tudomány között.

Kordos László átveszi a kitüntetést a Tudományos Újságírók Klubja elnökétől, Palugyai Istvántól, középen Hajdú Ferenc főtitkár
Kordos László átveszi a kitüntetést a Tudományos Újságírók Klubja elnökétől, Palugyai Istvántól, középen Hajdú Ferenc főtitkár
Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.