Jelremény a Mars-szondáról

A Phoenix amerikai űrszonda 2008 novemberében fejezte be öt hónapos kutatási programját a Mars felszínén. Az akkor beköszöntő marsi tél miatt napelemei már nem termeltek elég áramot, tegnap azonban a NASA szakemberei újrakezdték a szonda rádiójelei utáni kutatást.

A NASA 2007. augusztus 4-én indított utoljára űrszondát a Marsra. A Phoenix nevű űreszköz a vörös bolygó északi hósapkájának közelében szállt le, hogy ott a talaj összetételét elemezve víz jelenléte után kutasson. A programot az űrszonda sikeresen teljesítette, 2008. május 25-i megérkezésétől több mint öt hónapon át végzett felszíni vizsgálatokat. Kimutatta, hogy a vékony porréteg alatt vízjég található, továbbá apró, hamar elpárolgó folyékony vízcseppeket is lefotózott.

A Phoenixszel 2008 novemberében azért szakadt meg a kapcsolat, mert beköszöntött a marsi tél, az alacsony napállás miatt napelemei kevés áramot tudtak előállítani, akkumulátorai lassan lemerültek. Bár a szakemberek nem sok esélyt adnak rá, a marsi nyár eljövetelével a napelemek talán ismét képesek lesznek elég árammal feltölteni az űrszondát. Ha sikerül, a Phoenix lesz az első olyan Mars-szonda, mellyel másfél év némaság után sikerül fölvenni a kapcsolatot.

A szakemberek a bolygó körül keringő 2001 Mars Odyssey amerikai űrszondát használják a „hallgatózásra”. Az űreszköz tegnap kezdte meg a Phoenix rádiójelei utáni kutatást, és ezt a programot három hónapon keresztül folytatja. Sokan attól tartanak, hogy az utolsó kapcsolatfelvétel óta eltelt időszak óta az űrszondára vastag jégréteg rakódott, így kétségesnek tartják a sikert. Ha a 2001 Mars Odyssey mégis „meghallja” a Phoenixet, úgy kiadja a parancsot a telepek feltöltésére, a rendszerek ellenőrzésére.

Jelenleg a Mars Odyssey-n kívül a Spirit és az Opportunity amerikai Mars-roverek, a Mars Express európai és a Mars Reconnaissance Orbiter amerikai keringőegységek teljesítenek még szolgálatot a Mars térségében. A 2004 januárja óta a bolygót kutató roverek működési idejét eredetileg mindöszsze 90 naposra tervezték, ám már mintegy öt (földi) éve működnek.

A phoenix a Marson (előtérben az egyik napelem és a szonda robotkarja)
a phoenix a Marson (előtérben az egyik napelem és a szonda robotkarja)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.