Túl erős Európának a Google

Az európai döntéshozókat láthatóan aggasztja, hogy a Google egyre inkább hegemón helyzetbe kerül az általa favorizált területeken (internetes keresés és tartalom-hozzáférés, műholdas és térképes navigáció stb.). Az illetékesek a Microsoft-jelenség megismétlődésétől tartanak – a szoftvercégre szabták ki eddig az EU történetének legnagyobb versenyjogi bírságát –, és változatos jogi eszközökkel küzdenek azért, hogy korlátok közé szorítsák a keresőjéről ismert vállalat hódító törekvéseit.

A próbálkozások közé tartozik az a napi tízezer eurós büntetés, amelyet egy decemberi bírósági döntés nyomán kényszerül kifizetni a Google francia szerzők irodalmi műveinek engedély nélküli digitalizálásért (megfejelve egy 300 ezer eurós kártérítéssel az érintett kiadóházak nevében pert indító könyvkiadó számára). Érdekesség, hogy a cégnek hasonló okokból – azaz végső soron a szerzői jogi védettséget élvező művek jogtalan közzététele miatt – Kínában is fizetnie kell az ottani kiadóknak, miközben az amerikai kormány

rendszeresen megfeddi Kínát a szerzői jogok „hanyag” kezelése miatt. A német igazságügy-miniszter a Google adatkezelési gyakorlata miatt fejezte ki aggodalmát, arra is célozva: olyan megállapodást szeretne, amelynek nyomán a felhasználók egyrészt információt kaphatnak róla, hogy a Google milyen személyes adatokat tárol róluk, és beleszólhatnának a szóban forgó adatok felhasználásába is.

Szintén a keresőcég megrendszabályozásának szándéka érezhető az ún. Googleadó Franciaországban felvetett ötletén. Ennek az (lenne) a filozófiája, hogy a Google a keresőjében megjelenő hirdetések révén egyre erőteljesebben letarolja a helyi hirdetési piacokat, miközben ezen bevételei után helyben nem (vagy nem feltétlenül) fizet adót. A francia kormány tehát megadóztatná a keresőhirdetéseket, a bevételből pedig a helyi kultúrát támogatná, például a könyvkiadók munkájának, vagy a francia irodalmi és képzőművészeti alkotások digitalizálásának finanszírozásán keresztül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.