Túl sok részletet nem szivárogtattak ki a svájci előadók, minthogy a módszer jelenleg még szabadalmaztatási eljárás alatt áll, de az alapelveket mindenesetre bemutatták. Régóta ismert, hogy a memóriacsipeket védeni kell a fénytől, mivel a beáramló fotonok – miközben átadják energiájukat az elektronoknak – átbillenthetik az egyes cellák állapotát, vagyis tönkretehetik a tárolt információt. Ezt használják ki a svájci kutatók. Amikor fény éri a cellát, vagy éppen sötétben marad, leképezi egy kép egyes pontjait. Így közvetlenül digitálisan kaphatunk információt a képről, nincs szükség analóg-digitális átalakításra, mint a jelenlegi digitális kamerák analóg szenzorai esetében. Ugyanis a korábbi kamerákban használt töltés-csatolt eszközökhöz (CCD) vagy az újabban elterjedt félvezető CMOS szenzorokhoz még meglehetősen bonyolult, terjedelmes és zajérzékeny átalakító áramköröket is kell csatlakoztatni.

A meztelen memóriacsipnek azonban nincs szüksége erre az átalakításra, hiszen közvetlenül digitális értékeket rendel a képpontokhoz, és ennek köszönhetően százszor kisebb lehet, mint egy CMOS szenzoros eszköz. Vagyis a mai szenzorok minden pixele helyén a memóriaszenzornál száz tud megjelenni. Úgy tetszik tehát, hogy megérdemli a fejlesztői által neki adományozott „gigavision” nevet. A gond az, hogy a meztelen memóriacsip most még csak fekete-fehér–igen-nem üzemmódban tud működni A gigavíziós eszköznek van még egy előnye: a felvételkor kevésbé áll be telítődés a kameránál, így a gyors váltásokat igénylő alkalmazásokban sokkalta kedvezőbben lehet majd használni.