Vízen ringó atomerőmű

Megkezdődött a világ első úszó atomerőművének tesztelése. A vízen ringó orosz reaktorból származó árammal legkorábban 2013 végén világíthatnak először, vélhetően Kamcsatkán.

Az üzemanyagot szállító TVEL cég által az úszó atomerőmű számára kifejlesztett üzemanyagtároló- és szállítókonténereket december elején sikerrel tesztelték. A sikeres tesztsorozat lezárultával megnyílt az út a gyártás előtt. De mit is építenek az oroszok?

Atomerőművet, amelyet, ha akarnak, odébb vontatnak. A kétszer 35 MW-os elektromos teljesítményre képes reaktort ugyanis egy hajóra építik. A 21,5 ezer tonna vízkiszorítású, 144 méter hosszú és harminc méter széles úszó erőmű kétszázezer embert láthat el elektromos árammal. Az oroszok tervei szerint a tizenkét évre tervezett működés után az atomerőművet egy központi nagyjavítóba viszik, ahol az elhasznált üzemanyagot eltávolítják. Ha nem találnak hibát, akár újra feltölthetik hasadó anyaggal a hajó reaktorait.

A KLT–40S néven futó reaktor az atommeghajtású jégtörőkön szolgáló reaktor továbbfejlesztett változata. A továbbfejlesztés természetesen arra irányul, hogy a maghasadással keletkező energiát elektromos energia termelésére használják.

A reaktor vízhűtéssel működik, naponta 240 ezer köbméter vizet használ majd fel. Az úszó atomerőmű megépítését segítő első kísérletek 2007-ben kezdődtek, 2008-ban Szentpéterváron indult meg a bevezetőben említett konténerek tervezése. Ha minden jól megy, először Kamcsatkában köthetik elektromos hálózatra az úszó atomerőművet. Attól azonban még messze állunk. A hajóba épített reaktor tesztelését 2011 végén kezdik el, amire egy évet szánnak. 2013 előtt senki sem számol a beüzemeléssel.

A korábbi Szovjetunióban a Fehér-tenger melléki Szeverodvinszk műhelyeiből az elmúlt mintegy negyven évben 120 atommeghajtású tengeralattjáró került ki – írtuk meg idén áprilisban. Akkor arról számoltunk be, hogy 2010 közepére elkészül a referenciának szánt 170 millió euróból megépülő úszóerőmű. A legújabb fejlemények tükrében ez nem tartható. Az orosz tervek első körben hét-nyolc vízen úszó atomerőmű építéséről szólnak – Kamcsatka mellett Jakutiába is kerülhet ilyen létesítmény. Biztosat azonban senki sem tud mondani, hiszen a tesztelések csak most kezdődtek el.

Az ötlet egyébként nem új, hiszen már régóta tervezik, hogy kisebb közösségek ellátására alkalmas atomerőműveket fejlesztenek. Lapunkban is beszámoltunk arról az amerikai kezdeményezésről, amelynek lényege, hogy a Hyperion nevű cég négy éven belül megfelelő áron szállítana helyi használatra alkalmas miniatomerőműveket. A „mini” jelzőt nem kell szó szerint érteni, de az kétségtelen, hogy a most fejlesztés alatt álló berendezés a maga négyméteres magasságával valóban nem számít túl terjedelmesnek, ha például egy nagyobb olajtartály méreteivel vetjük össze. Előnye lehet, hogy kevés felügyelet mellett tud működni, az üzemanyaga pedig a fosszilis anyagokhoz képest szinte elenyészően kis helyet igényel. Az orosz koncepció nem a miniatűr volta miatt érdekes, hanem azért, mert megfelelő kikötő és energiahálózat esetén bárhol alkalmazható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.