A Föld hanghullámait nem halljuk, sőt közvetlenül nem is érzékeljük, ugyanis több oktávval mélyebbek, mint az emberi hallásküszöb. A nagy kérdés azonban, vajon mitől rezeg a Föld, mi gerjeszti a hullámokat? Mintegy tíz éve kutatják tudósok az okokat, ám véglegesen elfogadható elméleti magyarázatot még nem tudtak alkotni.

Elméletek akadnak bőven, de sorra cáfolják is őket. Mérni már tudják e hullámokat, több mint 60 különböző frekvenciájút találtak belőlük, ám zeneműnek messzemenően nem mondhatók, mert nincs közöttük összhang. Különös paradoxon viszont, hogy minél jobban haladnak előre a kutatások, és egyre több, egyre pontosabb adat birtokába jutnak a kutatók, annál misztikusabbnak tűnnek a Föld hangjai.

Mitől keletkeznek? Földrengésektől? Avagy attól, hogy bolygónk ciklikusan, néhány perces időtartammal változtatja gömbalakját, hol ellaposodva tök-, hol pedig kipúposodva tojásalakba. Ezek egyébként igen lassú és számunkra érzékelhetetlen változások, de még erre sincs egyértelmű magyarázat, mi idézi elő őket.

Eredetileg a szeizmológusok azt feltételezték, hogy a Földünket állandóan rázó kicsiny, nem is regisztrált földrengések kelthetik a hanghullámokat. Igen ám, de ezeknek a mikrorengéseknek nagyon gyenge a hatásuk. Bolygónk brummogásához naponta legalább hatos erősségű földmozgások energiájára lenne szükség. Más elgondolások szerint a Nap hat a földi mágneses térre, rezgésbe hozza azt. Ezt az elméletet is gyorsan elvetették, éppúgy, mint egy másikat, amelyik szerint a belső olvadt mélységekben fellépő áramlások okolhatók.

Most éppen egy újabb elmélet vált divatossá. Mintegy öt évvel ezelőtt vetette föl statisztikai adatok alapján két kaliforniai szeizmológus, Junkee Rhie és Barbara Romanowicz, hogy esetleg a légkör és az óceánok mozgásaiban keresendők az okok.

Szimulációs vizsgálataikban kimutatták, hogy a mélységesen mély hanghullámok télen főleg az északi csendes-óceáni térségben „csendülnek föl”, míg elsősorban július–augusztusban a déli tengerekben folytatódnak. Ez éppen az adott időszakok és térségek erős viharainak felelnek meg. Így jutottak arra a következtetésre, hogy a hullámokat a légkörnek, az óceánok víztömegének és a tengerfenéknek a mozgásai idézik elő.

A kutatók úgy vélik, a viharok energiája hullámzássá vált át a tengerekben, amelyek viszont nyomást gyakorolnak a tengerfenékre. Más kutatók szerint öszszefüggés lehet a tengerek parti hullámverése és a brummogó hangok között. Spahr Webb amerikai kutató állítja, hogy a tengervíznek parthoz ütődéseiből keletkező energia lehatol a mélyrétegekbe, egészen a fenékig. Itt olyan mozgásokat idéz elő, amik saját rezgésekhez vezethetnek.

Mindenesetre a kérdőjelek gyűlnek, miközben a mérési adatok folyamatosan halmozódnak, például abban a feketeerdei felhagyott ezüstbányában, ahol a mélyben berendezett laboratóriumban német tudósok immár több mint tíz éve mérik, gyűjtik, elemzik őket. Remélhető, hogy előbb-utóbb megszületik a hiteles, bizonyítható elméleti válasz is a kérdésekre.

Akkor talán megtudhatjuk, üzen-e nekünk Erda, a Földanya, és ha igen, mit mond el basszusnál jóval mélyebb hangjával.

Mi brummog odabent?