Napi felfedező

Világbajnok LHC

Világrekordot értek el a genfi nagy hadronütköztetőben (LHC): minden eddiginél nagyobb energiaszintre, 1,18 TeV-ra (teraelektronvoltra, ezermilliárd elektronvoltra) sikerült felgyorsítani atomi részecskéket. A korábbi világrekordot az Egyesült Államok Fermi Nemzeti Gyorsító Laboratóriumában, a Tevatron ütköztetőben állították be 2001-ben, ekkor 0,98 TeV-ot értek el. (MTI)

Korai autizmusterápia

Másfél-három éves autista gyerekek kis csoportjánál a tünetek jelentős javulását érték el két éven át tartó viselkedésterápiával - közölték amerikai kutatók a Pediatrics című szaklap hétfőn megjelent számában. A heti öt napon át tartott négyórás kúrák mellett a szülők is legalább heti öt órát foglalkoztak a gyerekekkel. A viselkedésterápiában részesülő gyerekek intelligenciahányadosa két év alatt átlagosan 18 pontot emelkedett, és 30 százalékuknál az autizmus jelentősen enyhült. (MTI)

Rákzúzás nanomágnessel

Amerikai kutatóknak nanométeres mérettartományba eső, irányított mágneses korongokkal sikerült rákos sejteket elpusztítani. A 60 nanométer vastagságú nanokorongok a kísérletekben átszakították a ráksejtek membránját, ezáltal önmegsemmisítésre késztették azokat. A vas-nikkel ötvözetből készült korongokkal a rákos sejtek így "távirányítással" roncsolhatók szét. A kísérletben tíz perc alatt a ráksejtek 90 százaléka elpusztult. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.