Ingyen sem kellene

A zalaegerszegi nagymama skype-ol a lányával, MSN-ezik az unokájával. A Dunakeszin lakó nagyi azt sem tudja, mert nem akarja tudni, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet. Mindkét típusra milliónyi a hazai példa. Az ITTK Alapítvány egy komplex kutatási programban tárta fel az idősebbek és az információs társadalom mai viszonyát.

Hazánkban körülbelül 3,8 millió 50 évnél idősebb ember él, ugyanakkor például az 50-75 év közöttiek közül 810 ezernek nincs mobiltelefonja, 1 millió 960 ezernek számítógépe, 2 millió 80 ezernek otthoni internet-hozzáférése. Azokban a háztartásokban, ahol élnek 50 év felettiek, ott a PC- és internetellátottság aránya (33 százalék és 30 százalék) majdnem azonos, amiből az következik, hogy akik beruháznak számítógépbe, azok gyakorlatilag internetet is előfizetnek. Az is kiderült, hogy azok a leginkább elutasítók a technikai kütyükkel szemben, akiknek legnagyobb szükségük lenne az informatikai eszközök életminőséget javító lehetőségeire.

A kutatás során kiemelt célcsoportként kezelték az 50-64 év közöttieket, mivel az uniós statisztikai megközelítés értelmében ezt a korosztályt még munkaképes korúnak kell tekinteni. Az érintettek 44 százaléka hozzáférhet otthon számítógéphez, míg 39 százalékuk internethez is. Rákérdeztek arra is, hogy a háztartásban elérhető internetet az elmúlt héten milyen gyakorisággal használták a gyerekek, a szülők és a nagyszülők. Miközben minden generációnál a napi használat dominált, azt látták, hogy a gyerekek 52 százaléka, a szülők 36 százaléka, míg a nagyszülőknek már csak 4 százaléka használta az otthoni internetet.

A nyomtatással, az e-mailek olvasásával és válaszadásával, egy adott weboldal megtalálásával az idősek körülbelül negyede boldogul külső segítség nélkül, de az olyan egyszerűnek tekinthető alkalmazás, mint a mobiltelefonon való SMS-küldés is csak a válaszadók 47 százalékának megy segítség nélkül. A korosztály körülbelül egyötöde képes arra, hogy önállóan használjon e-közigazgatási szolgáltatásokat, önállóan keressen a weben, dokumentumokat töltsön le.

Az 50-75 év közötti korosztályból körülbelül 396 ezer vásárolna otthonába számítógépet, internet-előfizetést, amennyiben ezt lehetőségei engednék. Igen magas az információs társadalomból kizártak aránya. Adataik szerint körülbelül 920 ezerre tehető azoknak az idősödőknek a száma, akiknek ingyen sem kellene az otthonukba számítógép, internet, még akkor sem, ha ezek hasznosak lennének számukra.

Elsősorban a gyerekekkel, unokákkal való szorosabb kapcsolat miatt ruháznának be az idősebbek számítógép és internet vásárlásába, ugyanakkor ahol már rendelkezésre állnak ezek az eszközök, ott a fiatalabbak egyáltalán nem tudják, nem akarják átadni a digitális jártassághoz szükséges tudást, tapasztalatot az időseknek. Úgy tűnik, a fiatalabb generáció nem tudja, hogy egyfajta hídszerepe van, küldetése az idősebbek oktatása, bevonása terén. Egyelőre úgy látszik, a fordított szocializáció egyáltalán nem működik: a fiatalokat is meg kellene célozni felvilágosító programokkal. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.