Az emberiség torkán évente közel 300 millió tonna hús csúszik le. Nagy része állattenyészetekből származik, amelyek köztudottan túlzsúfoltak, s hogy a lakók ne tehessenek kárt egymásban, az ember tesz kárt bennük: a ketrecekben felnevelt csirkék csőrét például részben megcsonkítják. Érzéstelenítés nélkül.

A kutatók évek óta keresik a megoldást, így már dolgoznak a laboratóriumban létrehozott hús termelhetőségének kérdésén. Állati izomsejteket már előállítottak, és ezek akár felhasználhatóvá is tehetők a feldolgozott húsokban (csirkefalatkákban, halrudacskákban stb.). Az izmokhoz azonban szükség van vérerekre és kötőszövetekre is, ezek növesztése viszont időigényes. A technológia kirobbanó fejlődésének gátját a költségek és lépték jelenti, nem a szükséges tudás korlátozottsága – véli Vladimir Mironov, a Charleston Orvosegyetem biomérnöke. A laboratóriumban létrehozott állati sejtek költséges tápanyagon élnek, növekedési faktorokat, hormonokat és proteineket igényelnek. Emellett a kereskedelmi bioreaktorok nem arra készültek, hogy ipari méretekben termeljenek húst, túl drágák ahhoz, hogy jövedelmezők lehessenek.

A helyzet azonban változhat. A 2007-ben, Norvégiában megalakult In Vitro Meat Consortium (invitromeat.org) tavalyi jelentése szerint az árak akár 3500 euró/tonna alá is zuhanhatnak, ami azt jelenti, hogy az in vitro hús egyszer majd valódi konkurenciát jelenthet az igazival szemben.

A kutatás másik vonala mellett Adam Shriver, a Washingtoni Egyetemen filozófusa tette le voksát a Neuroethics című tudományos folyóirat szeptemberi számában. „Ha már nem tudjuk végleg felszámolni a tömeges állattartást, legalább lépéseket kell tennünk az állatoknak okozott szenvedés csökkentése érdekében” – írja vitára ösztönző cikkében. Szerinte a genetikailag manipulált, fájdalmat nem érző állatok fogyasztása a legelfogadhatóbb alternatíva. „Olyan megoldást javaslok, amely mellett nyugodt lélekkel fogyaszthatunk továbbra is húst, miközben kiküszöböljük az állatok szenvedését”. Az idegtudományok és a genetika utóbbi években elért fejlődése valóban közelebb vitt a fájdalom molekuláris és genetikai alapjainak megértéséhez, de az egyelőre nem egyértelmű, hogy technológiai (megvalósíthatósági) szempontból valósággá válhat-e Shriver javaslata.

A Nav 1.7 nevű gént nélkülöző egerek például kevésbé érzékenyek a hőre és a nyomásra, mint társaik. Ha a fájdalomérzést hasonlóképpen blokkolni tudnánk az állatállományban, akkor a csőrcsonkítás művelete sokkal „humánusabbá” válhatna – véli Shiver.

Mivel a fájdalomnak védő szerepe is van (ha nem így lenne, valószínűleg súlyos sebekkel sem fordulnánk orvoshoz), először is el kell különíteni a fájdalomérzést hozzá kapcsolódó kellemetlen érzéstől (az „affektív” fájdalomtól).

„Tudjuk, hogy szét lehet választani az érzést és azt, hogy az mennyire terhes a számunkra” – mondja Martha Farah, a pennsylvaniai egyetem kognitív működéssel foglalkozó tudósa. A morfiumot szedő emberek például érzékelik a fájdalmat, de kevésbé törődnek vele, mint a gyógyszer nélkül élők. Az affektív fájdalom az agy azon neuronjaihoz köthető, amelyek az agykéreg elülső cinguláris részében (ACC) találhatók. Ha itt alakul ki lézió, az érintett képes a fájdalom érzékelésére, de nem tartja kellemetlennek. Sebészek néha eltávolítják az ACC régió egy részét, hogy megszabadítsák a betegeket a kimerítő, tartós fájdalomtól.

„Nem tudjuk elképzelni, hogy a tehenek, a sertések vagy a rágcsálók miképpen érzékelik a fájdalmat, de valószínű, hogy az elülső cinguláris kortex náluk is hasonló szerepet játszik” – mondja Shriver. Agysebészeti eszközöket azonban nem lehet bevetni tenyészetek teljes állatállományán. A tömeges fájdalommentesítést genetikai eszközökkel lehetne megvalósítani.

A Washington Egyetemen Zhou-Feng Chen és munkatársai már dolgoznak az affektív fájdalmat szabályozó gének azonosításán. Olyan egereket hoztak létre, amelyeknél hiányzik kettő, az ACC-ben a neuronok közötti kommunikációt segítő enzim. Amikor a kutatók mérgező, fájdalmat okozó kemikáliát fecskendeztek az egerek mancsába, azok éppen hogy csak megnyalogatták a szúrás helyét. Az ép egerek az injekció után órákig nyalogatták a mancsukat. Ez a kísérlet azt bizonyítja, hogy az állatoknak megspórolhatjuk a tartós, gyötrő fájdalmat. Ráadásul tavaly sikerült azonosítaniuk egy szinte kizárólag csak az ACC-ben megtalálható gént, amelyen keresztül az affektív fájdalom is enyhíthető. Ez a P311. Azok az egerek, akiknek hiányzott ez a génjük, visszahőköltek ugyan a hőhatástól és a nyomástól, de az ép egerekkel ellentétben rendszeresen visszatértek a ketrec azon részére, ahol ilyen hatások érhették őket. Mivel az emlősök körében a P311 alig mutat eltéréseket, lehetséges, hogy hasonló eredményeket lehetne elérni szarvas marhák és sertések esetében is, vetette fel Chen.

A Princeton Egyetem filozófusa, Peter Singer úgy véli, ha megvalósítható lenne a fájdalom nélküli állattenyésztés, újra kellene gondolnia sokat hangoztatott véleményét, miszerint mérlegelnünk kellene a húsevés előnyeit és vele járó állati szenvedést. Hozzáteszi azonban, hogy a nagyüzemi állattenyésztést ez önmagában még nem tenné elfogadhatóvá, hiszen ennek az ágazatnak nem az állatokkal szembeni kegyetlenség az egyetlen hibája.

A nagyüzemi állattenyésztésnek nem az állatokkal szembeni kegyetlenség az egyetlen hibája