Most már fogy az olvasógép

Bejelentették, hogy a Sony után két igazi számítógépgyártó, az Asus és az MSI is színre lép karácsonyra vagy a jövő év elején saját elektronikus könyvolvasójával, a kínálat mellett választékot is teremtve a lassan bővülő kereslethez. Az e-book-riderek termékkategóriája egyelőre monokróm kijelzőjű, háttérfény nélküli, saját memóriával rendelkező eszközt takar, amelyet kifejezetten az elektronikus könyvek olvasására optimalizáltak.

Lehet azonban, hogy végül egy színes, esetleg mozgóképek lejátszására is alkalmas formátum lesz a befutó. Erre utal, hogy az Asus a hírek szerint kétféle készülékkel készül a premierre. Az egyik egy hagyományos típus lesz, a másik körül viszont egyelőre nagy a titkolódzás.

Komoly esély van rá, hogy az új hardverek megjelenésével az e-book is megújul: ma még gyakran PDF-formátumú, hagyományos könyvet értünk alatta, ám a jelenlegieknél sokoldalúbb eszközök megjelenése olyan e-bookok megszületését is magával hozná, amelyekben az írott szöveg, az álló- és mozgókép, sőt a hang is a mű szerves része. Az új e-bookok a már jelenleg is létező digitális könyvek, hangoskönyvek és videobookok ötvözeteként jöhetnek létre, ám egy ilyen alkotás ma még csak számítógéppel "olvasható".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.