Csonkolt orrú szobrok

A Chimu Birodalom fővárosának, Chan Channak közelében perui régészek 17 faszobrot találtak agyagfalba ágyazva. A kutatók szerint minden bizonnyal a chimu népesség készítette ezeket az alkotásokat, elhunyt vezetőik halálakor.

Az 1450 és 1472 között készült szobrok szokatlan módon nem harcosokat vagy isteneket ábrázolnak, hanem helyi vezetőket. Mivel hasonlók eddig nem kerültek elő, nehéz meghatározni pontos funkciójukat, talán a halottakat az e világi létből az isteni létbe vezették át - mondta el Cristóbal Campana perui kutatásvezető.

Chan Chan agyagépületei között a műalkotásokat az úgynevezett Nain An épületegyüttes bejáratánál külön kis fülkékben állították fel. A 60-70 centiméter magas, egyébként nagyon jó állapotban megmaradt alkotások egyaránt ábrázolnak nőket és férfiakat. Nemüket öltözékük is hangsúlyozza. Arcukat élethűen és aprólékosan kidolgozottan alkották meg. Mindegyik jól felismerhetően más és más egyéniség. A nők arcát krémszínűre festették, fejükön alacsony fejdísz látható, míg a férfiak arca fehér és fejükön csúcsos fejdísz van. Mindegyiküket életükben különleges tisztelet övezhette, ezt jelzi megtalálási helyük is. Nain An ugyanis Chan Chan adminisztratív és hatalmi központja volt.

A nők Spondylus kagylót, míg a férfiak Conus fergusoni kagylót tartanak a kezükben. A szobrok köré mindenhová kagylót szórtak.

Mindegyik szobor orrát megcsonkították és a kagylókat letördelték. Mivel a szobrok a Chimu Birodalom hanyatlásakor készültek, Campana szerint elképzelhető, hogy a chimuk legyőzői, az inkák csonkították meg azokat, jelezve azt, hogy ők kerültek hatalomra.

Chan Chan Limától 570 kilométerre északra, a mai Trujillo közelében állt. A chimu népesség 850 körül hozta létre, s az inkák hódításáig, az 1470-es évekig virágzott. Fénykorában 1400 hektárnyi területén 60000 lakosa lehetett.

A szobrokat négy hónapja találták meg, de biztonsági okokból ezt csak most jelentették be, miután azokat már teljesen feltárták és jól őrzött helyre szállították.

Elképzelhető, hogy a chimukat legyőző inkák csonkították meg a szobrokat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.