E-biznisz a közműszolgáltatásban

Egy friss kormányrendelet szerint a csatorna-, gáz-, távhő-, és egyéb közüzemi szolgáltatóknak is csatlakozniuk kell az elektronikus közszolgáltatási rendszerhez, és lehetővé kell tenniük az elektronikus fizetést is. A Magyar Közlönyben már megjelent jogszabály újabb lökést adhat a haza internethasználat terjedésének, mivel olyanokat is a hálóra csalhat, akiket egyébként nem érdekel az online világ. Ilyesmi eddig nagy tételben csak az ügyfélkapunak és a netbankoknak sikerült (mindkettőt rengeteg olyan felhasználó veszi igénybe, aki egyébként nem számít rendszeres internethasználónak).

Az elektronikus közszolgáltatásokat a rendelet szerint a Miniszterelnöki Hivatal működteti a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala közreműködésével. Az elektronikus fizetés gazdája viszont a Pénzügyminisztérium, miközben a technikai üzemeltetés és az adatfeldolgozás a Kopint-Datorg Zrt. dolga. Vagyis egy meglehetősen bonyolult rendszert sikerült létrehozni és ebbe kell most beilleszkedniük a szintén nem az egyszerű ügyintézésről híres közműcégeknek.

A központi rendszerre jelenleg a közigazgatási hatóságok, a bíróságok, ügyészségek, valamint a közüzemi és egyetemes szolgáltatók csatlakoznak. A közüzemi szolgáltatók közül a rendelet a csatorna-, a gáz-, a távhő-, a víz-, az elektromos, a köztisztasági, a postai, a temetkezési és a tömegközlekedési szolgáltatókat nevesíti. A közszolgáltatást nyújtó honlap működtetője köteles az elektronikus használati útmutatót - szükség esetén oktatási segédanyagot - is biztosítani. További ügyfélbarát(nak szánt) előírás, hogy a szolgáltatásoknak a rendelet azt is előírta, hogy a szolgáltatásoknak az összes, széles körben elterjedt operációs rendszerből elérhetőeknek kell lenniük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.