Hajléktalan pandák

A pandák között is vannak hajléktalanok - derítették ki amerikai és kínai etológusok. A New Scientistben közölt beszámolójuk szerint a pandák terjeszkedésének gátja nem feltétlenül a bambuszligetek fogyatkozása, ahogyan azt eddig gondolták, hanem a biztonságos otthonok hiánya.

A pandáknak ugyanis odú kell. Kölykeik világrahozatala előtt a nőstények egy biztonságos, kényelmes fészket keresnek, legtöbbször egy öreg fa törzsében, ahonnan a pandakölykök életük első négy hónapjában ki sem mozdulnak. A gond az, hogy még a védett területeken is kivágták az évszázados fákat, így az állatoknak, még ha van is mit enniük, egyszerűen nincs hol lakniuk.

A kutatók éveken át filmezték a pandák életét a Shaanxi tartományban lévő rezervátumban, és a felvételek egyértelműen rávilágítottak arra, hogy a nőstényeknek komoly gondot okoz a megfelelő búvóhely felkutatása. A kényelmes faodvak hiányában már az áradásveszélyes barlangokra is ráfanyalodnak.

Mindemellett korábban a nagyon alacsony szaporodási ráta okai közé azt is betudták, hogy a pandák, ha nagy ritkán ikreik születnek, csak az egyik kölyköt nevelik fel, a másikat veszni hagyják. A film azonban erre is rácáfolt. Rögzített ugyanis egy nőstényt, amely sikeresen nevelte ikreit 16 napon át, amikor egy hirtelen lezúduló zivatar elmosta a kutatótábort. Miután napokkal később visszatértek a helyszínre, az anya az egyik kölyökkel már elmenekült, a másik kölyök tetemét pedig 22 méterre a barlangtól találták meg. Az anya tehát valószínűleg mindkettőjüket menteni akarta, de csak az egyiket sikerült magával vinnie.

A kutatók most mesterséges odúkat helyeznek ki a rezervátumban, hogy kipróbálják, sikerül-e növelni a pandapopulációt a megfelelő otthonok biztosításával.

Hol lehetnek a biztonságos odúk?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.