Szupervékony és hajlítható hangszóró

A szokványos hangszórók meglehetősen terjedelmes és merev eszközök. Ám itt toporog a küszöbön a rugalmas, akár tekercsbe feltekerhető hangsugárzó! A tajvani Ipari Technológiai Kutatóintézet, az ITRI munkatársai szenzációs bejelentést tettek, amikor ismertették, hogy 2006 óta folytatott fejlesztési munkájuk eredményeképpen már 2010 végére kereskedelmi forgalomban is színre lépnek papíralapon kialakított vékony és rugalmas hangsugárzójukkal.

A fleXpeaker nevet viselő eszköz papír- és fémalapú szendvicsszerkezet, közte elektroaktív műanyagból készült miniatűr membránok sorával, amelyek a villamos jellé átalakított hangok hatására összehúzódnak vagy kitágulnak. A 22´28 centiméteres lapot ultravékony elektródák kötik a külvilághoz. A hangsugárzó lap mintegy húszdolláros ára nem túl magas, főleg, ha azt tekintjük, hogy még csak léte kezdetén tart, és nyilván a tömeges elterjedés nyomán ez az ár - hasonlóan más elektronikai eszközökhöz - drámaian esni fog.

Márpedig alkalmazási lehetőségekben valószínűleg nem lesz hiány. Autók audiorendszereiben, vékony tévékben, fülhallgatókban éppúgy használhatók lesznek, mint például figyelemfelkeltő plakátokban, metró- és vasúti kocsik utastájékoztatóiban vagy akár a zajvédelemben is. Rugalmasságuk és kis térfogatuk mellett még az is előnyük, hogy lényegesen kisebb a villamosenergia-fogyasztásuk, mint a hagyományos hangsugárzóké, ami például a hordozható készülékek esetében egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Persze az újszülött még messze van a tökéletestől. A hangátviteli tartománya elég szűk: 500 hertztől mintegy 200 kHz-ig terjed, és kell egy erősítőegység is hozzá. Ennek innovatív változata kifejlesztésén egyébként már javában dolgoznak az ITRI munkatársai. Az mindenképpen kétségtelen, hogy mélyen búgó hangokat egyelőre aligha lehet várni a fleXpeakertől.

Az érdeklődés így is óriási az ipar részéről. Sok a külföldi érdeklődő, de a tajvani intézet úgy határozott, hogy egyelőre csak hazai autórádió-cégekkel fognak együttműködni. Ám máris akadnak komoly fejlesztő versenytársak e téren. A pekingi Tsinghua Egyetemen más utat követnek. Az általuk kifejlesztett papírvékony rugalmas hangsugárzó nanocsövek alkalmazásán alapul. Ez a megoldás viszont még legalább három évet igényel, amíg a technológiai eljárás beérik, és elérnek a kereskedelmi forgalomba jutás szintjére. Legalábbis ezt állítja a Foxconn Enterprise-csoport, amely az egyetem nanotechnológiai központjának együttműködő támogatója. Mindenesetre nagy áttörés várható, ha majd megjelennek a piacon hat négyzetméteres vékony és rugalmas hangsugárzó lapjaikkal.

Három év múlva kerülhet a boltokba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.